2013 utolsó tárlata nyílt meg advent harmadik vasárnapján a Galeria Arcis kiállítóteremben. Nagy Béla festőművész emlékkiállításának vernisszázsán Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója olyan kiemelkedő életmű alkotójaként mutatta be a művészt, akivel kapcsolatban a szakma elismerése igencsak megkésett.
A kiállítást megnyitó Dabóczi Dénes művészettörténész is, mint – a nagyközönség előtt – kevésbé ismert művészként beszélt Nagy Béláról, aki 1923-ban született Cegléden, a gimnázium első hat osztályát szülővárosában, az utolsót Kispesten végezte. A kezdetekről így vall önéletírásában: „Már kisgyermek koromban sokat rajzoltam. Ha nem találtam másolni valót, rajzoltam természet után is.”
Középiskolás korában már több külföldi pályázaton is díjat nyert. 1942-ben felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kontuly Bélához iratkozott be (pontosabban a bátyja iratta be). Két év után bevitték katonának, a háborút hadifogság követte és fél év börtön, mivel Angliában volt hadifogoly. Főiskolai tanulmányait így csak 1947-ben folytathatta, de ekkor már Kmetty János osztályában, ahol további mesterei Bortnyik Sándor és Bernáth Aurél voltak. A főiskolát 1950-ben fejezte be, de már az első és második évében Nemes Marcell-díjat kapott, a harmadik évre pedig ösztöndíjat. Egzsisztenciális okok miatt a főiskola után a tanári pályát választotta, sajnos éppen a legrosszabbkor, ugyanis akkor szüntették meg a rajzoktatást a gimnáziumokban.
Először a hatvani vegyipari technikumban tanított, de rajz helyett matematikát. Közben Z. Gács György felkérte, hogy a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban vállaljon állást, de ez különféle ármánykodások miatt végül nem történt meg. Hatvan után a gyöngyösi Vak Bottyán Gimnázium következett. Itt már képzőművészeti szakkört is vezetett a városban, nyaranta pedig a tokaji művésztelepen és pedagógus művésztelepeken dolgozott, az alkotás egyre nagyobb teret kapott életében, s egyre több kiállításon mutatkozott be. 1964-től a Művészeti Alapnak is tagja lett.
1968-ban Kazincbarcikára került és az ottani Irinyi János Vegyipari Technikumban és kollégiumban dolgozott nyugdíjazásáig. Itt már műtermet is kapott. S bár ideje nagy részét még ekkor is az iskolai munka töltötte ki, egyre több elhetősége adódott a szabad alkotásra, különösen nyugdíjazása után… 1988-ban egy kis dunántúli faluba, Bakonykoppányba költözött, de a következő évtől élete végéig betegségek sorozatai keserítették meg az életét. Közben külföldi, szlovákiai, lengyelországi, bulgáriai művésztelepek résztvevője. A 20. század utolsó két évtizedében és a 21. század elején már tucatnyi egyéni kiállítása nyílt. Műveit több múzeumban is őrzik.
Következő videóösszefoglalónkban meghallgathatjuk Dabóczi Dénes elemzését Nagy Béla művészetének főbb jellemzőiről, majd megszólal a művész özvegye, Nagy Béláné „Zsuzsa asszony” is:
Az emlékkiállítás a könyvtár nyitva tartási idejében látogatható 2014. január 26-ig.[
nggallery id=104]
