Sárvári Piknik és Majális – Májusfaligetté változott a várpark

Ismét májusfaligetté változott a várpark május 1-jén. Az első Sárvári Pikniken több száz érdeklődő vett részt. Az eseményt számos program kísérte, így a sárváriak egy tartalmas délelőttöt tölthettek el együtt.

Az idei évben – Kondora István polgármester szakszerű irányításával – 30 májusfát állítottak fel a sárvári civilek a várparkban. Az első jó hír az volt, hogy a reggel 10 órás kezdésre a nap is kisütött, majd zenés ébresztőkörútjukról a Sárvári Koncertfúvószenekar tagjai is megérkeztek platós teherautójukon a várhoz.

Minden civil szervezet igyekezett egyéni, a kis közösségre jellemző fát állítani, így a fotók, a videokazetták, a lufik, a virágok, hangjegyek, a színész és költő portrék sem hiányozták a szalagok mellől.

A résztvevők és az érdeklődők megkóstolhatták a város borát, a Sága Foods Zrt. jóvoltából virsliből sem volt hiány, ami mellé – az önkormányzat jóvoltából – sör is dukált.

A májusfaállítást követően az idén 40 éves fennállását ünneplő Nádasdy Tamás Általános Iskola kezdeményezésére a résztvevők körülölelték a várat, hogy aztán átadják magukat az önfeledt piknikezésnek.

 

Auer Gábor fotói:
Cooper fotói:

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára