„Jó napot, tanár úr!” – köszöntötte Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója Polgár Csaba, Ferenczy Noémi-díjas textilművész pedagógust stílusosan a kiállítás címével. Polgár Csaba titulusait hosszasan sorolhatnánk még, képzőművész, a Magyar Iparművészeti Egyetem volt tanszékvezetője, tanára… stb.
Maga a kiállítás tisztelgés a művész előtt, aki márciusban tölti be a 70. születésnapját. Azok a tanítványok tisztelegnek Polgár Csaba előtt, akik a segítségével értek maguk is művésszé, hiszen mára valamennyien végzett művészek. Polgár Csaba utoljára 19 évvel ezelőtt volt a Galeria Arcis kiállítója, és a mostani tárlatot is eredetileg önállónak tervezték a szervezők, de mivel a szombathelyi képtárban a közelmúltban nyílt egy retrospektív életmű-kiállítása, az ismétlést elkerülendő a Minta Alapítványt bízták meg a szervezéssel.
Fábián László megnyitóbeszédében többször kiemelte, hogy – Polgár Csabához fűződő csaknem félévszázados barátsága és többéves munkatársi viszonya miatt, valamint amiatt, hogy a kiállító diákok többsége az ő tanítványa is volt – nem tud nem szubjektív megnyitót mondani. Ezek ellenére a kiállítás rendezése közben végigtekintve a galériában, egy olyan közegben érezte magát, ahol elképesztően és szokatlanul szabad szellem uralkodik. Valamennyi kiállító olyannyira önálló arculattal rendelkezik, hogy az ember nem is azt érzi, hogy ők – a szó szokványos értelmében véve – tanítványok, sokkal inkább egy olyan közösség van közöttük, amely a felszabadított szellemet jelenti.
Polgár Csabára, mint tanárra is jellemző ez a szemlélet: sosem akart tanítványaiba semmi tőlük idegent belesulykolni, sokkal inkább törekedett arra, hogy kinyissa a szemüket azokra a világokra, amelyekből választhatnak, és a legjobban illeszthetik saját személyiségükhöz. A személyiség kimunkálásán dolgozott, nem is feltétlenül tanári tekintéllyel, mint inkább „atyai szeretettel”. Diákjai is és ő maga is sokszor érezték ezt, sokszor beszélt egy-egy kedves tanítványáról úgy, hogy „szerette volna, ha ilyen gyereke van” – ez jellemzi a legjobban az ő sajátos tanítási módszerét.
Természetesen nem szabad elhanyagolni azt a dolgot sem, amit szakmai munkának nevezünk, hiszen ez az iskola szakmailag nagyon megalapozott volt – akár az elméleti, akár a gyakorlati részét tekintve – a tanár úr minden vonatkozásban szervezte és felügyelte a tanszéket, és a kellő pillanatban a megfelelő orientációját adta. Ezért a Polgár Csaba-féle textil tanszék egy önálló szektor volt – azok a hisztériák, amelyek az iskolán szükségszerűen végigmentek, ezt a szektort kevésbé érintették, Polgár Csaba el tudta ezeket hárítani, az úgynevezett „balhékat” saját maga vállalta fel, nem közvetítette a munka során a tanszék felé.
Fábián László – annak ellenére, hogy régóta ismeri Polgár Csabát – számtalanszor meglepődött a megnyilatkozásain, módszerein, amelyekkel tovább tudott lendíteni egy-egy hallgatót a nehézségein, de azon méginkább, ahogy tudta szervezni az életüket, és még azokban az ínséges időkben is fel tudta hajtani azokat a cégeket, akik segítettek egy-egy diploma elkészítésében, amikor üzemek, helyek alig-alig vállaltak ilyesmit, a hallgatók és az iskola saját büdzséjéből pedig meglehetősen problematikus lett volna megvalósítani egy diplomamunkát. Az ösztöndíjak tekintetében ugyanígy évről-évre meg tudta szervezni, hogy a legkiválóbbak eljussanak hozzá. Ahogy a tanítványai – nagyon stílusosan – köszöntik a 70 éves tanár urat, azzal sikerült megidézniük ennek a hosszú pedagógusi pályának a szellemiségét.
Fábián László a következő 70 évre is annyit kívánt a művésztanárnak, mint amennyit az előzőben megvalósított.
Polgár Csaba könnyekig hatódva köszönte meg a volt diákjainak a jó kiállítás megszervezését. Mint elmondta, a szervezésre 52-en jelentkeztek, nevesítve 150 növendéke volt a 42 év alatt. Végül kiemelte: nagy élmény volt számára fiatal emberekkel együtt dolgozni.
A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében látható a Galeria Arcisban április 1-jéig.
