2013 szeptember 20-án sor került a Lengyel Sárvári Nemzetiségi Önkormányzat megemlékező ünnepségére, amelyet a lengyel katonai menekültek befogadásának 74. évfordulója alkalmából tartottak.
A résztvevők koszorúkat helyeztek el az egykori tábor falán lévő emléktáblánál, majd a lengyel katonák sírboltjainál. A program Serediuk Péter kiállításnak megnyitásával folytatódott a Polónia Házban. Renáta Winerowicz-Papp felolvasta a OLÖ elnökasszonyának levelét, Wawrzsák Áron szavalt, majd sor került a Wawrzsák család Lengyelországban élő leszármazottjaitól érkezett zászló átadására.
Popella Wawrzsák Irén és Id. Wawrzsák László adta át a zászlót, amelyet a leszármazottak azért küldtek a sárvári Lengyel Nemeztiségi Önkormányzat számára, hogy kifejezzék köszönetüket és hálájukat sárváriknak, akik befogadták családtagjukat. A program végül a Szent László templomban zárult, melynek falán lévő emléktáblánál virágokat helyeztek el az egybegyűltek, majd lengyel-magyar imaesten vettek részt.