Péntek délután a sárvári Nádasdy várba egyre-másra érkeztek különféle vasparipák, hátukon egy, vagy két lovassal, az ő hátukon pedig hátitáskák, hálózsákok, sátrak. A várudvarról dob, gitár, és egyéb, kőkemény zúzásra alkalmas szerszámok hangjai szűrődtek a park friss levegőjén át. Igen, minden jel arra utalt, hogy ismét, így augusztus elején, gyűlnek össze magyar, és velünk szomszédos kétkerekes vándorok egy kis féktelenkedésre.
Az idei vármeeting, sorozatszámát tekintve a nyolcadik, számos „különlegességet” tartogatott az ide látogatónak, rögtön első napon a Piramis Plusz, míg a következőn az Ismerős Arcok, majd a Karthago együttesek kápráztatták a nagyérdeműt. Volt még az elmaradhatatlan street fighter show, felvonulás, és a szombat éjjeli erotika, és rengeteg sör, minden, ami kell. De kezdjük rögtön az elején.
Időben érkeztünk, nemrég elkészült sajtókártyáinkat első alkalomhoz illően nyakunkba akasztottuk, majd vártuk az esemény első fellépőjét, a No Thanx zenekart. A srácok korrekt kis punk-rock zenét nyomtak, slágereik mellett Blink182, Jimi Hendrix, Bryan Adams, Steppenwolf feldolgozásokkal vegyítették a műsort, mindezt megfejelve egy -többek között- Enter Sandman-t, és egy Another Brick in the Wall-t, tartalmazó metal mix-szel. A hangzás jó volt, néhány dolog azonban zavart. Egyrészről az ének, ami nem közelítette meg azt a színvonalat, amit elvártam – pedig nem tettem olyan magasra azt a mércét. Másrészről a színpadról való lerohangálás harmadszori reménytelen kísérlete arra, hogy a közönséget megmozgassa, habár komoly kitartásról árulkodott -ebben az esetben engem leginkább arra emlékeztetett, hogy Erik megint nem a hangjára figyel.
A hangszeres szekció egyébként mind technikailag, mind hangzásban jól teljesített, Dávid hangja is elég rendben volt a feldolgozásoknál. A „magyarok bibliája” által emo zenekarrá minősített csapatban a műfaj német testvérének jellegzetes tulajdonságai foltokban voltak fellelhetőek mindössze, élőben a nyers előadásmód jól feküdt a zenekarnak, ha leszámítjuk az ösztönös ellenszenvet, amiért így avanzsálódott a médiában (Az egyszer már elhangzott bizonyos Píjár gépezet, igen), akkor egy jó kis buli zenét hallgathattunk. (Aki kíváncsi a „magyarok bibliájának” hétköznapi nevére, vagy arra, hogy honnan is túlról tép, és hív ez, térjen vissza, a napokban fenn lesz egy tanulságos kis beszélgetés a zenekar két gitárosával).
A közönség szállingózott, de valahogy nehezen takarta el a néhol kongó ürességet, holott a következő zenekar nem volt kisebb, mint a hamvaiból ismét újjáéledni próbáló Piramis, vagyis ami Nyemcsók „Csoki” János, és Vörös Gábor beépülésével immáron Piramis Plusz. Sokunknak bizonyára élményszámba ment a koncert, gyakorlatilag egy legendát láthattunk két szemünkkel (Sajnos a legendából épp Révész Sándor, és Som Lajos hiányzott), az Ajándék, Szállj fel magasra, Égni kell, Ha volna két életem, Becsület, mind-mind megszólaltak hol Csoki, hol pedig a közönség lelkes előadásában. A két generációnak is üzenetet hordozó dalok úgy szóltak, mintha átrepültek volna a röpke 30 évükön, fiatalos, és szenvedélyes előadást láthattunk. Néhányan Csoki hangjával elégedetlenek voltak ugyan, de néhány botlást leszámítva ha nem is érte el, jócskán megközelítette Révész hangját, nagyokat énekelt ő is, szóval nem osztom a véleményüket.
Eztán a Hooligans lépett színpadra, Csipáék koncertjére, jobban mondva a Piramis Plusz közepére már jócskán meghízott a tömeg, ismert slágereikre több százan ropták a táncot. A komoly technika mellé komoly tudás is párosult, csont nélkül dobták be a műsort, ráadásul három pontos volt. Hooligans-t alapvetően nem szoktam hallgatni, azonban élő koncerten nagyon dögösen szólnak, a rádióbarát számok mellett húzós riffekkel teli számok is gyarapították a repertoárt, a vár szakító-szilárdságát próbára téve. Mi meg örültünk neki.
A Zorall rákontrázott erre, egy igazán húzós Rock-kal kedveskedtek nekünk, eleven, és táncra hívó zenéjüket nehezen lehetett szó nélkül hagyni, a színpad előtti tömeg nyüzsgésbe kezdett, az első számnál már gőzerővel tombolt a másfél órás őrület. A felpörgetett, ismerős zenék – például: Smoke on the Water, Born to be Wild, Iskolatáska, Egyszer véget ér, Kell, hogy várj- kombinálva ismerős szövegekkel érdekes egyveleg, hát még egy olyan társaság előadásában, akik olyan zenekarokban bizonyítottak már, mint a Sing-Sing, a Junkies, a Sex Action, a Wild Side, és a Dance. Kiváló lezárója volt a péntek estének, ezután biztosan jól esett mindenkinek a pihenés. A koncert után a tömeg hamar oszladozott, mindenki rákészült a következő napra.
Syouwr cikkje a második napról:
Illa-berek, nádak-erek, a motorosok jó emberek – VIII. Vármeeting /2. nap
Makrai Tamás cikkje és fotói az első napról a Vaskarikán:
Stex, drog, rock and roll – VIII. Vármeeting 1. nap
