A Soltis Lajos Színház idén tavasszal engedélyt kapott Kamaraszínházának épület-felújítására, melynek nagy lendülettel neki is vágtak. Pályázatot írtak ki a homlokzat új arculatának megalkotására, és kivitelezőkkel tárgyaltak a felújítás folyamatának megtervezéséhez.
A megújulás első szakaszaként a színház épületén lecserélték a cseréptetőt, felújították a lapos tetőt, új ajtókat, vízelvezetőket építettek be. A munka tavasszal folytatódik az épület teljes újraszigetelésével, vakolásával, festésével. Ehhez a munkához azonban az önkormányzat és néhány támogató jelentős segítsége mellett is további bevételekre van szükség. A hiányzó összeg egy részének előteremtése céljából a Soltis Lajos Színház gálát szervez:
Gála a megújulásért
ideje: 2013. december 7. 19 óra
helye: Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár színházterme
A Gála fővédnöke Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész
Védnöke Fehér László, Celldömölk város polgármestere.
A Gálát vezeti: Hegyi Nóra, az RTL klub műsorvezetője
Közreműködő vendégek:
Bánsági Ildikó, Kossuth-díjas színművész
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója
Erdős Virág, író
Szabó Tibor, színművész HOPPart színtársulat, Budapest
Békéscsabai Jókai Színház művészei
Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója
Varga Diána, előadóművész
Bejcziné Németh Tünde, előadóművész
Gregorich Zsófia, előadóművész
Soltis Lehel Berzsenyi Táncszínház
Kemenesalja Néptánccsoport
Rocky Dilly ARRC
A Gála műsorában a Soltis Lajos Színház társulata előadja Menedék című, többszörösen díjnyertes előadásukat.
Jegyárak:
Első hely: 3900,- Ft
Második hely: 3300,- Ft
Nyugdíjas- és diákjegy: 2900,- Ft
Támogatói jegy: 5000,- Ft
A színház nagy hálával fogadja a támogatásokat alábbi számlaszámukra is:
Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület 11747037-20012632-00000000