A Nyári színházi esték a várudvaron sorozat már évek óta nívós társulatok nívós és nem kevésbé változatos darabjait importálja az ötszögletű udvarba, a Körúti Színház már bemutatkozott nagy sikerrel idén Az ajándék gésa című vígjátékkal, szombaton Koltai Róbert rendezte Én és a kisöcsém zenés vígjátékot hozzák parádés szereposztással.
2010. augusztus 14. (szo), 20:00
esőnap: augusztus 21. (szo)
jegyár elővételben: 2000,- Ft
jegyár a helyszínen: 2500,- Ft
Vannak darabok, amik azért jók mert jók. Pont. Mi a színházban csak úgy hívjuk: a tuti befutó, vagy állított labda, üres kapu.
Eisemann Mihály és Szilágyi László 1934-ben írta meg a zenés vígjátékot, amely a műfaj egyik legkedvesebb és legszellemesebb klasszikus darabja lett. Remek humor, pimaszság, az ötletek tobzódása, miközben a szerzők elegáns iróniával fejet hajtanak a műfaj szigorú szabályai előtt, Mély emberismeret sejlik föl a bohózat mögül és egy csipetnyi bölcsesség: hogy néha egyetlen tétova pillanaton áll vagy bukik a sorsunk. Szereplőink elcsúsznak a banánhéjon, de puhára esnek. És a darab végén könyörtelenül les rájuk a boldogság, a happyend. A komédiából kiderül, hogy a „Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány?”, miért utazik Velencébe a fiúruhában egy szerelmes kisasszony, és ki az a „dr. Sas és dr. Vas, a borzasztó furcsa két pasas”.