Az év végéhez közeledve – bár még messze a karácsony –, értékes ajándékot kaptak a sárvári zenerajongók az idei utolsó dzsessz seregszemlén, ahol a Michael Musillami’s Pulse Ensemble (USA) prezentálta saját elképzeléseit a kortárs zene világából/ról.
A pontosan két hónappal ezelőtt zajlott őszi találkozó és a tegnapi koncert közötti kapocs ezúttal Joe Fonda személye és nagybőgője volt, mellyel ismét emelkedett vibrálást hozott a díszterem falai közé, nem kisebb nevek társaságában, mint Herb Robertson (trombita), Peter Madsen (zongora) és Michael Musillami (gitár). Az utóbbi név szintén ismerős lehet a sárváriaknak, hiszen egy másik formációval nagysikerű koncertet adott a Nádasdy-vár falai között még 2010-ben. Jelen alakulat érdekessége a dob hiánya volt, bár a hiány kifejezés nem is igazán megfelelő, hiszen a „nagy zenei egység” a hangsúlyos ütősszekció nélkül is megvalósult. A szubjektív élmények, benyomások előtt azért essen néhány szó a jelen alkalom elismert zenészembereiről is!
A formáció nevét adó Michael Musillami (gitár) tehetsége – a zenei szakírók meglátása szerint – abban áll leginkább, hogy játékában egyedi stílusával, a dzsessz szerteágazó hagyományaiból egy egyedi és személyes stílust szintetizál. A dzsessz hagyományain túl játékából a blues szeretete is legalább annyira sugárzott. Peter Madsen (zongora) szintén a nagy almából érkezett hozzánk, turnéjuk első állomásaként. Eddigi munkássága során több mint 250 zenedarabot komponált, illetve a kortárs dzsessz számos művészével kollaborált, vagy állt egy színpadon. Herb Robertson (trombita) magas fokra fejlesztette az elmúlt évtizedekben a hangszeréhez köthető improvizációs képességét. Számos zenei állomást követően, mára játéka líraiabbá és kísérletezőbbé vált, amit a sárvári koncerten is bizonyított, a legváltozatosabb szordínók segítségével olyan saját színeket „kevert ki”, amilyeneket épp kedve tartotta. Joe Fonda, Musillamihoz hasonlóan visszatérő vendég és nem mellesleg az egyik legtöbbet foglalkoztatott dzsesszbőgős is a szcénában manapság. Ezalkalommal egy másik, újabb arcát ismerhettük meg, hiszen legutóbbi, exhibicionistább és szereplésközpontú megnyilvánulása után most egy jóval alázatosabb és visszafogottabb énjét mutatta, mondhatnánk úgy is, mélyebben a hangszerébe fordult.
A megszállottság – mint amolyan dzsessz-zenei ragály – mindannyiuk sajátja, hiszen míg egyikük 13 órát vonatozott a tegnapi koncertért, addig másikuk (eredeti járatának törlése miatt) három várost érintve repült hozzánk. A kezdés – amely szerencsére csaknem teltház előtt zajlott – a névadóra hárult: Musillami és Fonda „húrról-húrra” haladva kezdtek kommunikálni egymással a gitár és a kontrabasszus nyelvén, mely kommunikáció kiteljesedésekor már a trombita és a zongora is szinte azonnali belépőként adta meg a tételek derekára kiforró egységet és nemritkán katartikus élményt. A hagyományos dzsessz-standardeken jóval túlmutatott a produkció, ez már a második szerzemény után nyilvánvalóvá válhatott. Jóval inkább egy külön-külön „galaxisból” induló, de kortárs és koherens univerzumba érkező, impressziókkal kikövezett út volt ez, mintsem hagyományos dzsessz-modell. Olvasztótégely, melyben a dzsessz – mint nagybetűs fogalom – szintézisbe került a bluesos gitártémákkal, a néhol emelkedett vonós bőgőtémákkal, néhol pedig a mély és sötét fizikális, azaz ujjal hozott basszusokig, melyekre hasonló mélység és magasság közt egyensúlyozó zongorajáték is reflektált szinte mindvégig. A produkció sokszor pulzált, és robbanni akart, annak ellenére, hogy számos „csendes” és nyugodt pillanata is volt e nagy kalandnak. A koncert közepe táján elhangzó Metafora című tétel pedig végképp egybeolvasztotta zenészemberinket és velük együtt a hangszereiket is. Egymás metaforái, egymás kérdései és egyúttal válaszaivá lettek. Az egyéni kibontakozás percei szintén utaztattak, hangszerről-hangszerre, a végletekig próbálták tágítani instrumentumaik lehetőségeit. Végtelen utazások voltak ezek, füstös, sötét lokálokkal, álomképekkel, de még David Lynch absztrakt filmes látomásai is fel-felvillantak a zene szellemi szabadságot sugárzó hatása alatt. Legkevésbé a megfelelés kényszere hajtotta ezeket a zenészeket, sokkal inkább az önkifejezés szabadsága.
Tiszta és szabad muzsika érkezett a befogadókhoz az előadók közlőcsatornáin keresztül. Aki rácsatlakozott erre, nagy zenei utazás élményeivel gazdagodott. Műsoruk vége hajlott talán leginkább a hagyományosnak mondható dzsessz értékek irányába, míg a visszatapsolt ráadásban egy végső szeletet dobtak magukból és a szabados elképzeléseikből, amiért igazán hálásan, egyemberként hajoltunk meg Michael Musillami és kompániája előtt. Történetüket elmesélve, őszinte mosollyal az arcukon indultak tovább Sárvárról turnéjuk második állomására. Lábjegyzetként ideszúrhatnánk, ebben a formációban és formában világpremier részesei lehettünk, hiszen az első koncertjüket adták, az első turnéjuk első állomásaként. Soha rosszabbat! Januárban pedig kezdődik a 2013-as év dzsessz-szezonja, amit addigis türelmetlenül várhatunk.
