Gyalogtúrát szervez a Sárvári Jóga Közösség – 2015. november 8.

Az idei évben sem maradhat el a már hagyománnyá vált őszi túránk. Ezúttal a Kőszegi-hegységet szemeltük ki. A túra kiinduló állomása Velem lesz, célpontja pedig az Írottkő kilátó. A túra főbb állomásai a Szent Vid Kápolna és a Hörmann-forrás lesznek. Olyan túrát választottunk, melyet a kevésbé edzett résztvevők illetve gyermekek

Első túrám: OKT Velem–Kőszeg 2010. december – Sárváriak a nagyvilágban, túrablog edíció

Őrültség, vagy a lelket építő zarándoklat-e inkább a metsző, hideg tél derekán, minden tapasztalatot nélkülözve nekivágni a Kéktúrának? A delejezett, ugyanakkor alázatos hangulatú írás, amely egy ilyen túra élményeiről született, sokmindenre figyelmeztet. Ki lehet lépni az ajtón, és önállóan, szinte spirituális úton megismerni a tőlünk nem is olyan messzire nyíló