Aki, még nem unja – az eddigi két részben boncolgatott – hosszú szubjektív zenei fonalunk hajszolását, az tartson most is velünk, ássunk tovább, és mélyebbre, hiszen ki tudja, mit találhatunk a fonal végén (ha van olyan egyáltalán)! Ezúttal az idővel játszunk kicsit, hiszen egy olyan korba ugrunk (oda és) vissza mikor
Zen a zenében – továbbmélyülés a könnyűzene fogalomkörében (2. rész)
A nemrégiben elejtett zenei fonalat újra kézbe vesszük, és azt tovább gombolyítva gondolkodunk a hangjegyek univerzumának nagy bummjáról, avagy arról, hogy a korábbi, jóval egyszerűbb eszközkészletétől és szabályszerűségeitől miként jutottunk el a mai kor (technológiai – szociológiai – kulturális – piaci – jogi… stb.) multikulti, még mindig táguló zeneuniverzumáig. A fentiek
Zen a zenében – elmélyülés a könnyűzene fogalomkörében (1. rész)
„A zenének zenére van szüksége a zene magyarázatához” – mondta egykor Philip Tagg. Jelen esetben ezt szavakkal próbáljuk megoldani, inkább amolyan hangos gondolkodás formájában, mintsem magyarázva. A zene – mint fogalom, sőt, mint megkerülhetetlen létező – nem magyarázatra szorul, inkább megélésre, hiszen úgy „üt” és hat igazán, ha vele és benne
