Zenekar neve: The Spleen A zenekar állapota – passzív Zenekartörténet – Móricz Attila (gitár) és Horváth László (gitár) Várhelyi Zoltánnál kezdtek el gitározgatni, de hamarosan úgy döntöttek, hogy elektromos hangszert vesznek. Gecse Ádám (dob) és Süle Ádám (basszusgitár) is éppen beszerezte a felszerelését, kezdetben így négyen alkották az akkor még Castellum névre
Sárvári Zenei Regiszter – a Gátnál
Utolsó frissítés: 2012. február 24. Zenekar neve: A Gátnál A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – 1999-től létezik. Az elején még csellóval kiegészülve játszottunk. A sajátok mellett a dobosunk régi bandájától, a 22-es csapdájától is játszottunk jó néhány dalt (Tengerpart, Milyen felemás, Kék angyalok, Reménytelen és hiábavaló). Tagcserék után stabilizálódtunk trióban, majd ezzel
Sárvári Zenei Regiszter – Mississippi Rockets
Zenekar neve: Mississippi Rockets A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – A banda 2009-ben alakult. Rockabilly és country zenét játszunk. Az első albumunk tervek szerint 2010-ben jön ki. Az együttes tagjai: Böröcz Tihamér (Little Rocket) 2009- ének/gitár Sertély Sándor (Alex Roll) 2009- dob Stieber Gábor (Stikko rocket) 2009- nagybőgő Stílusismertető, zenei jellemzéss – Rockabilly, Country... Diszkográfia – Fontosabb fellépések – Eddig a zenekarnak a pár koncertje során
Sárvári Zenei Regiszter – Unknown
utolsó frissítés: 2009. 09. 08. Zenész neve: Unknown A zenész állapota – aktív Zenész története – Rácz Roland néven megszülettem. Cseperedtem, haladtam a világban és egyszer csak elkezdtem zenélni. Stílusismertető, zenei jellemzés – atmoszférikusan megtördelt post dub Diszkográfia – Fontosabb fellépések – még nem volt alkalom fellépésre. Őket hallgatja – Skream, Dub Fx, Nirvana, Parno Graszt, Belga,
Sárvári Zenei Regiszter – Konkoly
Utolsó frissítés: 2009. 07. 31. Zenekar neve: Konkoly A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – Az együttest 2002-ben alapította Molnár Andrea és Molnár Sándor. Még ebben az évben csatlakoztak a formációhoz Tóth Veronika Médea és Szarka Sándor. Ebben a felállásban három lemeze jelent meg az együttesnek szerzői kiadásban. 2007-ben Médea elhagyta a zenekart,
Sárvári Zenei Regiszter – Atakám
Utolsó frissítés: 2009. 12. 08. Zenekar neve: Atakám A zenekar állapota – aktív Zenekartörténet – A zenekart 2003-ben alakította Szarka Sándor (bass), Horváth István (dob), Gőcze Zsolt (ének, gitár) és Molnár Sándor (gitár). Többnyire Black Sabbath dalokat dolgoznak fel, de Ac/Dc, Deep Purple is van a műsorukban. 2008- ban az énekes posztját Szabó
Sárvári Zenei Regiszter – Kodály módszer
utolsó frissítés: 2010. április 14.Zenekar neve: Kodály módszerA zenekar állapota – passzív Zenekartörténet:A Kodály-módszert 1997 januárjában alapította Kucz Attila – gitár, Varga Árpád – szintetizátor/szöveg, Kovács Éva – ének, és Németh Péter – ének/szöveg. Az első időszakban jórészt szobában gyakoroltak, zenéjük, szövegeik hangulata leginkább a 80-as évekbeli Trabant zenéjét idézte. Baráti kapcsolatok