„Első Karácsonyunk Magyarországon” – kiállítás a Lengyelség Házában

A Sárvári Magyar-Lengyel Baráti Egyesület meghívását küldi minden érdeklődőnek 2015. december 18-ára (péntekre) 15 órára, az "Első Karácsonyunk Magyarországon" című kiállítás megnyitójára és az azt követő ünnepségre. Program: – Kondora István, Sárvár város polgármesterének vendégdfogató beszéde – Majtényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnökének ünnepi köszöntője – A kiállítás megnyitója: Virág József, az Országos

Ha szeptember, akkor a Lengyelség Napja – megemlékező ünnepség

2013 szeptember 20-án sor került a Lengyel Sárvári Nemzetiségi Önkormányzat megemlékező ünnepségére, amelyet a lengyel katonai menekültek befogadásának 74. évfordulója alkalmából tartottak. A résztvevők koszorúkat helyeztek el az egykori tábor falán lévő emléktáblánál, majd a lengyel katonák sírboltjainál. A program Serediuk Péter kiállításnak megnyitásával folytatódott a Polónia Házban. Renáta Winerowicz-Papp felolvasta

Kutszegi István előadása a szlovéniai magyarság irodalmáról

 A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és családját 2013. január 9-én (szerdán) 17 órára a könyvtárba, a Sylvester Könyvbarátok Klubja összejövetelére. ?Írott szóval a megmaradásért? – Irodalmi élet a peremvidéken – A Szlovéniában élő kisebbségi magyarság irodalmáról címmel Kutszegi István nyugalmazott vezető főtanácsos tart előadást. Minden érdeklődőt szeretettel