Megtelt a terem Gróf István hívására: az Évezrednyitó beszélgetések vendége Halász Judit, Kossuth- és Jászai-díjas színész, énekesnő volt. Magam is nagy érdeklődéssel vártam, hiszen a mi korosztályunknak emblematikus színésznő alakja volt. Talán tiszta, kislányos kedvessége jelentette a legfontosabbat? Sokan tudjuk ezt, akik látták a Szerelmesfilmet. Aztán jött utánunk még pár korosztály:
Halász Judit lesz az Évezrednyitó beszélgetések vendége
Idén is folytatódik az Évezrednyitó Beszélgetések sorozat: 2016. március 11-én pénteken, 18 órai kezdettel a Sárvári Milleneum Alapítvány meghívására Halász Judit színész- és énekesnő, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész lesz a vendég. A házigazda / moderátor ezúttal is Gróf István, az alapítvány elnöke lesz. A Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében tartandó rendezvényre a belépés
Dr. Kónya Imre lesz az Évezrednyitó beszélgetések vendége
Az Évezrednyitó Beszélgetések következő alkalma 2014. október 29-én, szerdán este lesz a szokásos helyszínen, a Nádasdy Múzeum dísztermében 18:00 órai kezdettel. A vendég dr. Kónya Imre jogász, volt belügyminiszter, és annak az Ellenzéki Kerekasztalnak a fő szervezője lesz, amely 25 évvel ezelőtt sikeresen kiharcolta és előkészítette a vértelen rendszerváltozást hazánkban. A házigazda
XII. évfolyamába lép az Évezrednyitó Beszélgetések
A Sárvári Millemeum Alapítvány újabb programokat szervez az Évezrednyitó Beszélgetések sorozat keretében. Idén a XII. évfolyamába lépő rendezvénysorozatban 2014. március 11-én, kedden Dr. Chikán Attila közgazdász, akadémikus, egykori gazdasági miniszter, 2014. március 27-én, csütörtökön pedig Dr. Kásler Miklós orvos, történész, az Onkológiai Intézet főigazgató-főorvosa lesz a vendég, akik egyaránt 18 órai
67 évesen elhunyt Halmos Béla népzenész, népzenekutató
Budapesti otthonában 67 évesen elhunyt Halmos Béla népzenész, népzenekutató. Az 1971-es táncházmozgalom egyik szülőatyját ezév májusában látta vendégül Gróf István, az Évezrednyitó beszélgetések házigazdája, a sárvári Nádasdy Múzeum dísztermében. Tisztelgésül idézzük most fel a beszélgetésen elhangzottakat… A táncházmozgalom mára a kulturális értelemben vett világörökség része. Halmos Béla, ennek megalkotója és máig egyik
Gémesi György, a MÖSZ elnöke volt az Évezrednyitó Beszélgetések vendége
A Sárvári Milleneum Alapítvány által szervezett beszélgetőműsor XI. évfolyamának 69. alkalmával Dr. Gémesi György, Gödöllő hatodik ciklusban folyamatosan irányító polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, a Magyar Vívószövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja volt Gróf István alapítványi elnök vendége. A május 28-i találkozó szervezése a közelmúltban lezajlott, az önkormányzatok
Dr. Gémesi György lesz a vendége az idei második Évezrednyitó beszélgetésnek
2013. május 28-án, kedden este 18.00 órai kezdettel Dr. Gémesi György, a magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, a Magyar Vívószövetség elnöke, a magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Gödöllő városának 6. ciklus óta polgármestere lesz Gróf István vendége. A beszélgetés a Nádasdy vár dísztermében lesz, ahova a belépés továbbra is ingyenes. A rendezvényt a
Halmos Béla, a táncházmozgalom kulcsfigurája volt a vendég
Tizenegyedik évfolyamának 68. alkalmával indult újra három év szünet után az Évezrednyitó beszélgetések közéleti programsorozat. Gróf István, a széria házigazdája ezúttal Halmos Béla népzenészt, népzenekutatót, az 1971-es táncházmozgalom egyik szülőatyját látta vendégül a Nádasdy Múzeum dísztermében. Gróf István vállalja a zenével kapcsolatos jótékony elfogódottságát, az Évezrednyitó beszélgetések eddigi meghívottainak jó egynegyede
Halmos Béla az újrainduló „Évezrednyitó Beszélgetések” idei első vendége
Május 16-án este 18:00 órai kezdettel újraindul az "Évezrednyitó Beszélgetések" sorozat. Az idei első vendég Halmos Béla népzenész, népzenekutató, az 1971-es táncházmozgalom egyik szülőatyja. Házigazda: Gróf István, a Magyar Milleneum Alapítvány elnöke. Helyszín: Nádasdy Ferenc Múzeum díszterme. Szeretettel várunk minden érdeklődő vendéget!
Jordán Tamás a vendég az Évezrednyitó beszélgetéseken
2010. szeptember 29. (szerda) 18:00, Nádasdy Múzeum díszterme A Nemzetitől a Weöres Sándor Színházig • Házigazda: Gróf István önkormányzati képviselő Életút: Jordán Tamás 1943. január 15. Műegyetem mérnöki kar 1966. 1961 – ELTE Universitas Együttes. 1971 – 21. Színház, 1977 – Várszínház, 1980 – kaposvári Csiky Gergely Színház, 1991 – Merlin Színház színitanoda vezetője. A Merlin Színház
Évezrednyitó beszélgetések – könyvbemutató
2010. május 27-én csütörtökön, 18 órakor kerül a Nádasdy-vár dísztermében kerül sor az Évezrednyitó beszélgetések név alatt futó millenniumi előadássorozat legutóbbi 3 évét összefoglaló kötet bemutatójára. Az "Évezrednyitó beszélgetések 2008–2009–2010" című könyv kapcsán Gróf István szerkesztővel beszélget majd Ambrus Lajos József Attila-díjas író. Az előadássorozat első eseménye több mint 10 éve