2015. június 7-én vasárnap 18 órakor Varnus Xavér ad koncertet Celldömölkön az evangélikus templomban. A hangversenyen közreműködik a Celldömölki Liszt Ferenc Kórus Süle Ferenc karnagy vezetésével. Ülőhelyek elfoglalása az érkezés sorrendjében szabadon választható.
Sárvár is „Hazahúzó” lett – városunk az ATV műsorában
A Hazahúzó, az ATV tévécsatorna turisztikai magazinja – amely már frissen szellemes főcímanimációjával és igényes főcímdalával is felhívja magára a figyelmet – május 4-i adásában Celldömölk és Csönge mellett Sárvárral foglalkozott. Az ilyenkor szokásos arborétum- és várlátogatás mellett egy kis méhészkedés is került a Sárváron forgatott anyagba. Érdemes megnézni a szerkesztői
VI. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó – Celldömölk, 2013.
Két évente rendezik meg a celldömölki színház névadójárók elnevezett fesztivált, a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozót. Idén a hatodik fesztivál zajlik április első hetvégéjén. VI. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó Celldömölk, 2013. április 5-7. Április 5. péntek 15:30 Megnyitó KMKK 16:00 Vagy amit akartok… KMKK Soltis Stúdió 17:30 A bot Kamara Várszegi
Tartalom, forma, közeg és az érzelmi sík – Illés Erika kiállítása nyílt meg
Október 14-én délelőtt nyílt meg a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében Illés Erika Celldömölkön élő szobrászművész kiállítása. A művésznőnek több közismert köztéri alkotása is látható Celldömölkön (Koptik Odó, Baross Gábor, Mária és a Kisded szobra, vagy az ‘56-os emlékmű), Sárvárra ezúttal más jellegű anyaggal érkezett. A tárlatot Fabényi Júlia művészettörténész ajánlotta
Jótékonysági gálaest – a Soltis Lajos Színház megmentéséért
2011. május 29. 19:00 Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár, színházterem (Celldömölk, dr. Géfin tér 1.) Több neves művész vállalt fellépést - természetesen ellenszolgáltatás nélkül - azon a gálán, amely a Soltis Lajos Színház életben maradását szolgálja. Veszélybe került a celldömölki Soltis Színház létezése. A kulturális megszorítások olyan érzékenyen érintették az
Csütörtökön ismét színen a Végzetes szerelem játéka
A Čapek testvérek darabját, a Végzetes szerelem játékát már a tavalyi év második felében láthattuk az idén 30 éves Soltis Lajos Színháztól. A premierről írásunk is megjelent a Láthatatlan Sárváron. Aki lemaradt volna az előadásról, január 21-én csütörtökön 14:30-kor pótolhatja Celldömölkön a Kamaraszínházban. A diákbelépő 800,- Ft, a felnőtt 1000,-