Délutánonként, úgy nem sokkal ebéd után, el szoktam álmosodni, de nem alszom, mert időpazarlás lenne; helyette azon gondolkozom, hogy miként nem lehet az űrben biciklizni. Mert ugye, nagyon sok mindent lehet az űrben csinálni, ami jó dolog, meg olyat is, ami nem annyira jó, csak elviselhető, viszont néha a muszáj
Biciklitúra indul a Városi Sportnapon a sitkei Hercseg-hegyre
A Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület a Városi Sportnaphoz kapcsolódóan idén is kerékpártúrát szervez, ezúttal Sitkére a Hercseg-hegyre. Gyülekező a vár előtti parkolóban lesz 14 órától. Indulás 14 óra 30 perckor. Szükséges felszerelés: láthatósági mellény, szabályoknak megfelelő műszaki állapotú kerékpár, alapfelszerelés, egyéni igény szerint étel, ital. A szervezők várják gyakorlott túrázó kerékpárosok
Kétszázhúsz alatt – Kerékpártúra a Balaton körül
A pünkösdi kerékpártúránk sikerén fellelkesülve ezúttal kicsit nagyobb falatra vállalkoztunk. Nevesen, hogy megkerüljük Közép-Európa legnagyobb tavát, a Balatont. Az időjárás ezúttal túlzottan ifogta a pártunkat, fullasztó hőségben tettük meg a háromnapos túrát. 1. nap (56 km) A kora reggel már a sárvári vasútállomáson találta ötfős csapatunkat (ezen a ponton nevezzünk is nevén
Bringóhintó – a városnézők, turisták és a kulturális hírek új szolgálói Sárváron
Néhány hete már – az első igazi nyári jóidők beköszöntével egyidőben – feltűntek a város utcáin a pompás kivitelű, új, piros és kék bringóhintók, amelyeken – Sárváron újdonságként –négykeréken, kényelmesen tekerhetik körbe a várost a szabad levegőn turisták, városnézők, akár az egész családot beleértve. Ennél viszont jóval többet tesznek, ugyanis a
Két keréken leégve – Kerékpártúra a Fertő-tó körül
A pünkösdi hosszúhétvége beköszöntésével úgy nézett ki, sikerül megvalósítani, tervünket, nevezetesen, hogy kerékpáron körbetekerjük a Fertő-tavat. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, szikrázó napsütésben indulhattunk útnak szombat délután 3 óra magasságában. 1. nap (53 km) Koradélután volt a gyülekező Coopernél, ahonnan végülis útjára indult az "erőltetett menet" (Radnóti után szabadon…). Az