…avagy helyzetjelentés az ötödik nemzetközi Porispere fesztiválról… Kedves Olvasó! Volt már valaha kíváncsi rá, milyen lehet egy finn metálfesztivál hangulata? Köszönhetően Kondor Tomi és Popella Dóri sárvári fiatal művészeknek, akik épp egy alapítvány kínálta lehetőséget kihasználva tartózkodnak hosszabb ideig Finnországban, most megtudhatja! Kitűnő beszámoló következik a Porispere fesztiválról!
Pori városa nem kimondottan a Porispere metal-fesztiválról híresült el, sokkal jobban csengő márkanév a Porijazz, ha már zene, Pori és fesztivál. Ami a két eseményben – az eltérő zenei irányultságot és költségvetést leszámítva – mégis közös, hogy a város központi pihenőzónájául szolgáló szigeten zajlik. A Kirjurinluoto névre hallgató, festői szépségű földdarabot idén már ötödik alkalommal taposták a furcsábbnál furcsább „bakkancsok” és egyéb konszolidáltabb, de szintúgy metálszerető emberek lábaihoz tartozó lábbelik.
Az idei plakát is büszkén hirdeti, hogy nemzetközi összetételű a fellépők sora, de a valóság az, hogy a finn etalon (értsd Finnországon kívül is sikeres) zenekarokon, valamint a belföldön vegetáló és/vagy helyi bandákon kívül csupán négy külföldi zenekar kapott helyet a három nap programjában. Ez a látszólagos aránytalanság semmiképpen sem a minőség ellenében alakul így egy finn fesztivál szervezésekor, sokkal inkább egy tudatos rendezőelvet fedezhetünk fel benne. Finnországban minden bokorban akad egy gitár-zenekar, szóval nem esnek kétségbe, ha minőségi, de külföldön nem annyira, vagy semennyire sem ismert zenekarokkal kell jóllakatni a népet, ugyanakkor ez a fajta „belterjesség” azt is eredményezi, hogy pár divatosabb külföldi húzónév nélkül nehéz újat mutatni a folyton egy helyben cirkuláló szintéren. Bármennyire is önfenntartó a finn rock-metal valóság, mutatóba kell egy-két (négy?) ínyenc falat is a tányérra. Szintén nem baj, ha a kiválogatott külföldi bandák eltérő alstílusokhoz tartoznak, ugyanakkor külön-külön is jelentős rajongótáborral bírnak. Esetünkben is így történt: modern dallamos kommersz-metál (Amaranthe), keresztény metal-core (August Burns Red), psychobilly (Nekromantix), amerikai-ír kocsma-rock (Flogging Molly). Az összképhez tartozik, hogy mégsem ez a kimódolt, tudatos felépítmény működteti motorjaként a Porisperet, sokkal inkább a közönség, akik kevés kivételtől eltekintve finnek, s mint ahogy látni fogjuk, a finnek egy fesztivált is finn módra rendeznek le.
Bármennyire is ódzkodom az általánosításoktól, mégis állíthatom, hogy a finn metal-fesztiválok bírnak pár elidegeníthetetlen stílusjeggyel:
01. Relatíve kevés zenekar lép fel egy-egy többnapos fesztiválon. Manapság a szupernóvának számító német Wacken fesztiválnál jóval kisebb metál-szeánszok is 45–65 zenekart vonultatnak fel, míg finn társaik egy hosszú hétvége alatt is csupán a felét, harmadát.
02. A számos helyi zenekar egyike sem az a tipikus lélektelen másoló, legtöbbjük kifejezetten zavarba ejtő egyéni agyrémekkel, fétisekkel igyekszik egyedivé tenni magát, több-kevesebb sikerrel. A Poriból származó Circle nevű bandánál kevés bizarrabb formációt láttam életemben. Sikamlós Abba-jelmezben préselik át a ’70-es, ’80-as évekből ismerős megoldásokat egy földönkívüli, avantgarde szitán, miközben a szögecses nyakörvet viselő énekes/szintetizátoros (gyakorló elmebeteg) a lábával (is) nyomkodja a billentyűket. (!!!)
03. Mindenki iszik. Mindenki jámbor. Délután hatig. Italt csak egy arra kijelölt „karámban” vásárolhatsz és fogyaszthatsz.
A színpad elé nem járulhatsz sörrel, így amint mindenki elég időt töltött a karámban az arany árban mért sörök bedöntögetésével (délután hat), elkezd spontán a földön/sárban hempergőzni szabadon választott birkózópartnerével. Ezen elkerített részek a Porisperen egy hatalmas ivóhangárral egészültek ki, ahol jobban láthattad a söntést, mint a hangár végében elhelyezett kisebb színpad aktuális fellépőjét. Ilyen környezetben a koncertek az idő múlásával csak háttérzenévé minősülnek át, központi szerephez az „össznépi szétcsúszás” nevű sport jut. Még így is jelentős tömeg ugrál a koncerttéren, beléjük már egy csepp sem fér. Igaz, hogy a fiatalabb generáció tagjai már egyre immúnisabbak e tömegsportra, főleg ha külföldi zenekarok koncertje zajlik, hiszen keresik a kívülállókat, a más kultúrából érkezőket, de kérdés, hogy ki is tudnak e majd tartósan szakadni ebből a miliőből, vagy őket is beolvasztja idővel a sörpír-hangár? Egy biztos, az idei Porispere legjobb koncertjét egy külföldi zenekar, a Flogging Molly adta, azt pedig mindenki döntse el, hogy ennek pusztán az általuk játszott ír kocsma-zene volt-e az oka?
