Különleges zene és különleges zenészek várták december 4-én este a vár dísztermébe a zenerajongókat. A három országból összecsődült muzsikusok Trio Mukti néven járják Európát, és a turné egyetlen magyarországi állomásaként adtak koncertet a patinás helyen.
Patinája az előadott zenének is volt, hiszen az alapjai Indiából érkeztek. Anupriya Deotale személyében az egyik legígéretesebb és legkeresettebb indiai hegedűst üdvözölhettük nálunk. Már a Rainforest 21 együttessel 2005-ben Körmenden adott koncertjén tapasztalhattuk egyedülálló stílusát, amelyikben a Gayaki énektechnikáját ötvözi a Tantaraki hangszeres zene ritmikai elemeivel. A kritikusok azt szokták kiemelni, hogy játékában kifinomult esztétikai érzék párosul egy hibátlan vonótechnikával. Értékelik a finom árnyalatokat, amelyeket sok fantáziával hagy érvényesülni a muzsikájában.
A dzsessz nem tömegeket vonzó zenei műfaj, de harmincéves tapasztalatom, hogy a nyitott személyiségű művészetrajongók utat találnak ehhez a csodálatos zenéhez. A világhírű szociológus, Pierre Bourdieu középfokú kultúraként helyezi el a magaskultúra és a tömegkultúra között, olyan művészeti ágakkal egy szinten, mint a fotó, a film és az építészet. Ennek a művészetnek a befogadóit, mint egy posztmodern középosztály szellemi képviselőit határozza meg. Magam az elmúlt évtizedekben azt tapasztaltam, hogy a dzsesszkoncertekre inkább az alternatív zenét és művészetet kedvelők jönnek, olyanok, akik maguk is kerülőutakon próbálnak valamilyen művészeti ágban elmerülni. Közülük többen mára már elismert művészek lettek. Jó volt látni a vasi dzsesszrajongók belső magjának néhány meghatározó személyiségét is ezen a koncerten. Az est jelentőségének érzékeltetéséhez szükséges a közreműködő másik két zenész rövid bemutatása is.
A héthúros nagybőgőn játszó Paul Rogers nem ismeretlen már a Vas megyei közönség előtt. Meghívásomra először a zongorista Keith Tippettel (King Crimson lemezek közreműködője) játszott a szombathelyi Bartók Teremben, majd Anupriyával és a Hawaiból érkező (Frank Zappa stúdiózenészeként is ismert) Joe Gallivan dobossal volt hallható. Paul Rogers – a spontán improvizált zene kompromisszumokat nem ismerő képviselője – az angol dzsessz-avantgarde kiemelt megbecsülésnek örvendő bőgőse. Játszott, és lemezeket készített például Elton Deannel, Evan Parkerrel, Elen Skidmore-ral, Kenny Wheelerrel vagy az amerikaiak közül a világhírű John Zornnal, Tim Berne-nel, Andrew Cyrille-lel. Paul évek óta Bretagne-ban él.
A spanyol Alicante-ben született, 1985-óta Párizsban élő Ramón López autodidakta dobosból jutott el odáig, hogy ma már indiai zenét tanít a párizsi konzervatóriumban. Első lemeze, egy szólóalbum 1997-ben jelent meg a londoni Leo Records-nál. Az orosz emigráns által alapított lemezkiadó a dzsessz területén az egyik legszínvonalasabb a világon. Tudomásom szerint csak egy magyar vonatkozású lemezt jelentetett meg Szabados György közreműködésével. Ramón López rendkívüli dobos, hisz különböző zenei hagyományokban is otthonosan mozog. Az egyik legelismertebb ütőhangszeres a kortárs dzsessz és az improvizált zene világában. Szívesen lép fel színészek, képzőművészek, koreográfusok produkcióiban is. A műfaj elitjének olyan képviselőivel zenélt már együtt, mint Archie Shepp, Roscoe Mitchell vagy az ’50-es években Billie Holidayt kísérő Mal Waldron. A sárvári fellépés után két nappal már a világhírű francia dobossal, Daniel Humairrel adott közös koncertet Madridban.
A spanyol Alicante-ben született, 1985-óta Párizsban élő Ramón López autodidakta dobosból jutott el odáig, hogy ma már indiai zenét tanít a párizsi konzervatóriumban. Első lemeze, egy szólóalbum 1997-ben jelent meg a londoni Leo Records-nál. Az orosz emigráns által alapított lemezkiadó a dzsessz területén az egyik legszínvonalasabb a világon. Tudomásom szerint csak egy magyar vonatkozású lemezt jelentetett meg Szabados György közreműködésével. Ramón López rendkívüli dobos, hisz különböző zenei hagyományokban is otthonosan mozog. Az egyik legelismertebb ütőhangszeres a kortárs dzsessz és az improvizált zene világában. Szívesen lép fel színészek, képzőművészek, koreográfusok produkcióiban is. A műfaj elitjének olyan képviselőivel zenélt már együtt, mint Archie Shepp, Roscoe Mitchell vagy az ’50-es években Billie Holidayt kísérő Mal Waldron. A sárvári fellépés után két nappal már a világhírű francia dobossal, Daniel Humairrel adott közös koncertet Madridban.
A fentiekből talán már érzékelhető, hogy nagy kíváncsisággal vártam a hangversenyt. Feszültséget nem csak a várható produkció okozott bennem, hanem a zenészek késése is. Kaptam egy üzenetet, hogy „Stau” van Grác körül az autópályán. Éreztem, próbára már nem nagyon lesz idő. Mikor a mikrobusz begördült a várudvarra, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Igazán nem voltunk késésben, egy rövid soundcheckre is tellett. Paul azt kérdezi, hogy szünet nélkül vagy két részletben adják-e le a koncertet. Ismerve a zenéjüket, az egy „set” mellett döntöttem, hisz jobb ezt a zenét egy lélegzetvétellel végighallgatni. A jelenlévőket azért próbáltam ráhangolni a várható muzsikára, és kértem őket, hogy előítéleteiket lehetőleg hagyják most az ajtón kívül. A dzsessz a komolyzene „rajongóinak” könnyűzene, a pop kultúra szerelmeseinek pedig komolyzene. Erre mondta Bourdieu, hogy középfokú műfaj.
A Nádasy-vár dísztermének freskói érzékelhető megrendüléssel töltötték el a zenészeket. Anupriya az évezredes indiai hagyománynak megfelelően ülve helyezkedett el a baloldalon. Paul a maga fejlesztette héthúros bőgővel középen, Ramón pedig a kályha előtt. Egy kütyüből monoton indiai zene hallatszik. Hamar kiderül, ez lesz az alap. Playback a dzsesszben? – gondolhatná csodálkozva a purista rajongó. Be kell látni, 4-5 indiai kísérőzenészt még sem hozhattak magukkal. A sokáig ismétlődő dallam egy idő után már feszültséget okoz. Valakinek meg kell szólalnia! Anupriya bele is kezd egy gyönyörű hegedűszólóba. Az indiai technika olyan hangzást kelt, mintha két-három vonós hangszer szólalna meg egyszerre. Paul a bőgővel nem ritmust, hanem egy másik dallamot játszik. Ramón felé fordulok, aki leheletfinom érintésekkel értelmezi a dobokon és a cineken a történteket. Lehet, hogy nonszensz amit írok, de a dob nem az ütemet hozza, hanem egy harmadik dallamot. A három ember különféle dallamot játszik, amiből nagyon telt hatás keletkezik. Kis túlzással, nagyzenekari hatás. A hangszerek váltakozva szólnak hangsúlyosan, de az látszik, hogy a bőgő vezeti a zenei történéseket. Paul szemei fennakadtak, de a révületet nem a hirtelen lehúzott két ászok sör okozza. Körülbelül 40 percig tart a csoda. Érzékelhető, hogy a „kütyün” bejátszott zenei ötletből ennyire futotta. Most már értem, mért is ajánlottak kétrészes koncertet. Paul nehezen észrevehetően az órájára néz, és jelez Anupriyának, játsszon be egy másik dallamot. A zenei történések az előző darabhoz hasonlatosak, miközben Ramón kagylókból készített hangszerrel kíséri a vonósokat. A közönség lélegzetet sem vesz, és mikor vége a 30 perces improvizációnak, felszabadultan sóhajt fel.
A dzsesszben éppen ez a csodálatos. Olyan feszültséget teremt, hogy az ember nem jut lélegzethez, aztán amikor vége szakad a muzsikának, a levegővel együtt örömmel szívja be a megtapasztalt szabadságot.
