„A valósággal az a baj hogy, nincsen hozzá háttérzene”

 

Bár nem egy Kultiplex a Pinceklubunk, azért itt is egy szép hosszú, mély lépcső vezette le a Deep Upstairs legénységét, azaz a Dtr+HUman párost a szombati artical sessionre, ami az őszi szezonnyitó rendezvény is volt az artical háza táján a nyári Rába-partos kitérők után. Az új szezont egy szintén új, aktív hangrendszerrel próbáltuk ki, amelynek a mélynyomóit rendesen megdolgoztatták az este során a nem kevés basszussal terhelt zenék.

artical3701

A vendégek korai megérkezésekor llkrndsz (artical) próbált az ott lévők bólogató reflexeire hatni néhány dubsteppel (pl: Digital Mystikz, Stenchman, Tes La Rok), majd némi breakbeatet követően az est fő irányvonalát adó drum and bass került terítékre. A korai időpont ellenére páran mocorogtak már az olyan ős bristoli klasszikusokra is, mint pl: Roni Size: Brown Paper Bagje vagy Adam F: Circles-e, de persze nem csak nosztalgiáztunk, azért az ezredfordulón jócskán túl született darabok is felcsendültek mint pl: High Contrast: If We Ever, az Skc féle Fatboy Slim booty, a Right Here, Right Now, csakúgy, mint egy másik gyöngyszem, a Spaced Invader J Majiktól egy újabb remix formájában, továbbá Chase and Status Dumpling Riddimje, vagy Zardonic hatóságokhoz intézett ódája, a Policia.

artical3702

Éjfél tájékán egy szépen bemelegített, de igencsak csekély számú (az elmúlt egy év létszámát nézve) közönség került át az est vendégeinek az irányitása alá. A srácok találóan Citromviasz úr Invasion című tételével kezdtek, amivel borítékolták, hogy nem lesz finomkodás ma este fiuk-lányok. A közönségnek kellett vagy egy óra, hogy ezt megértse, mert a kezdő track elhangzása után igencsak kiürült a tánctér, kb. 45 percig. Majd szépen kezdtek visszacsordogálni az emberkék és belevetni magukat a headbangelésbe. A technoid és sötét darabok előtt némi Neuro hangzású zene is felkerült a lejátszókra, mint pl: Bulletproof, Teknik & Nymfo:3 Of a Kind , Nphonix & Paperclip: Phasm, Break: Is This What You Want-ja, de az est folyamán elhangzott nem egy ezredforduló környéki Proto-Technoid zene is többek közt a Renegade Hardware label háza tájáról.

Majd a tánc a dubstepre indult be úgy istenigazából, ami azért fura, mert van úgy, hogy egy bulin meg nem mozdulna rá senki, esetünkben pedig nagyobbat ütnek ezek a zenék, mint bármelyik DnB himnusz. Volt itt Benga: Go Tell Them, Chase and Status: Running, és persze a partikedvenc „hol a pénzem” a bugyuta, de hatásos zenék királyától Caspától ezen kívül pedig rengeteg ismeretlen minimalistább, de morcos track is, amelyek között akadt Tech Itch dub, illetve halfstep is, aztán még a Dmz házatája is rémlik, talán valami Loefah.

De elhajlottak a srácok az egészen hip-hopos grime-ok irányába is, szintén nagy sikerrel. A lelkes közönség iszonyatos csapatást rendezett a durvábbnál durvább, vagy klasszikus darabokra. Az előbbiekre példa: Donny Current Value remixben, Limewax, és sok Tech Itch (hála Istennek): Destroy, Legend, Cracking Core, Spl, Temper-D. Az utóbbiak pedig: Hive+Keaton: Bring it On, Noisia: Block Control (VIP), Chase and Status: Pieces. Ügyesen kombinálták a halfstepeket a darkos mángorló típusú darabokkal, amivel konkrétan harctérré alakították a táncteret. De itt még mindig nem ért végett az említett urak ténykedése, az Armageddon típusú zenéket kiegyensúlyozandó breakbeat és house következett, az előbbi egyragás, nagyon ismert track amelynek mégsem tudom a címét megmondani, míg az utóbbiak zseniális röfögős, zajos, itt-ott öregiskolás 8 bites hangokkal operáló Fidget-szerü házbombák voltak amikkel le is tépték rendesen a még helyén lévő fejeket. Majd odarakták, amit még lehetett vagy is hadd menjen, aminek mennie kell alapon jött egy kis hardcore a’la Outside Agency, és ismeretlen megkockáztatom 90-es évekbeli „rave” zenék csak úgy, a móka kedvéért.

artical3704

Majd újra llkrndsz irányította a pultot, továbbhaladva a torzított lábdob uralta zenék ösvényén Igor: Crowd Rockerével, továbbá Partyraiser: Assasins remixével és az eredeti 1995-ös Hardcore Vibes-szal amire már a srácok is visszakívánkoztak a pultba, így három ember pakolta a zenéket, amolyan kinek jut eszébe még nagyobb őrület elgondolás alapján.

artical3705

Az utóbbi zenére egy érdekes vernyákolós „rave” került, valami 80-as évek mashup szerűség. Aztán a fenti Dune-nél maradva dobtak ők is egyet, mégpedig az Unabomber-féle Hand in Handet, de volt itt még Requiem for a Dream, No Good bootleg is, továbbá 80-as évek breakcore-kombo. Nagy élvezettel ment az egymás zenéire pakolás, és pultban ugrabugrálás, de hogy is ne ment volna olyan mashupokra, mint Missy Elliott-Bubba Sparxx Kid606 agymenése. Minden ment mindenre, de az est két legnagyobb húzása vitatatlanul a Dtr+HUman páros számlájára irható. Az egyik a Kezdet Phiai: Mivel Játszol és Amit: Second Cut kombója volt rewindolva Dextertől, a másik pedig egy ős Mampfi Swift (talán 1998-1999 tájékáról Underfire-ös cucc) plusz Michael Jackson: They Don’t Care About Us kombója volt HUmantől.

Röviden, tömören, katarzis volt az említett 2 szám hatása az emberekre. Ha a valósághoz tartozna háttérzene, akkor ilyet szeretnék, mint amilyen ezen a 19-i estén volt. Maximális respekt a mélylépcsők 2 tagjának és annak a maréknyi HC társaságnak, aki végig tombolta az egész bulit. A képekért, videókért pedig a köszönet Rékát, Jácintot, Coopert, és Kisit illeti. Utóbbi a készülő új artical promofilmhez vette fel az első vágóképeket. Október 10-én folytatjuk!


Fotók az artical session 37-ről:

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára