Spike Jonze 1999-es, A John Malkovich menet című abszurd filmjében a főszereplő munkahelyi irodájában rejtett alagutat talál, amelyen keresztül egy kis időre egyenesen a sztárszínész, John Malkovich elméjébe lehet bejutni. Ezt a felfedezését később megosztja másokkal is, végül már hosszú sorokban kígyózva várakoznak az érdeklődők az átjáró előtt, hogy rövid bepillantást nyerhessenek a valóságnak egy a művész szemével látott változatába.
Sárváron 2014. szeptember 19-én a Danubius Hotel halljában épült ki hasonló átjáró Móricz Zsigmond életének egyik meghatározó, 1924-től 1925-ig tartó időszakába. Az alagút Móricz naplója, akik pedig színházi eszközökkel ezt az érdeklődők számára megnyitották: B. Török Fruzsina szerkesztő és Koltai Róbert színművész (valamint Molnár Piroska, Kertész Péter, Úri István és Szirtes Balázs, akik rögzített hangbejátszások formájában működtek közre).
Az előadás koncepciója pofonegyszerű: Koltai Róbert egy egyszerű fekete drapéria előtt, széken ülve adja elő (B. Török Fruzsina által választott tematika szerint válogatva) Móricz naplóbejegyzéseit, miközben azok alig észrevehető lopakodással, fokozatosan elevenednek meg, és rajzolják ki előttünk, nézők előtt a történetet, amelyről először azt gondolnánk, rég lezárult, és csak az egykori nyugatosról alkotott képünket teszi majd teljesebbé. De Koltai szerepe médiumszerep. Hamarosan azt vesszük észre, hogy bevonódtunk a sztoriba. Ki-ki azonosul a dilemmákkal, magára ismer, labdaként pattog Móricz, Janka, az első feleség és Simonyi Mária, a szerető (későbbi második feleség) ping-pongjátszmájában, mások objektíven szemlélik a szereplők kilátástalannak tűnő küzdelmét.
A Napló-szilánkok egyik fontos vetülete a személyiség, az identitás, az énkép és az ezekből felépített ?szabad? akarat esetlegessége, csalfa volta, valóságos megfoghatatlansága. Móricz két évtizednyi kiegyensúlyozott házasságát borítja lángba színpadi darabjának egyik színésznője, Simonyi Mária iránt kirobbant szerelme, ami rongybabaként dobálta őt szinte egészen az őrület határáig. Melyik kép valós a tükörlabirintus falain? Egyáltalán, ki van bent, és ki van kint? A másik vetület a súlyos morálé. Kit és milyen ideáért szabad, vagy kötelesség feláldozni? Kinek van igaza, ki talál ki a labirintusból? Az irodalmi lexikonokban olvasható száraz életrajzi adalékok mélyén húzódó dráma testközelből, szinte intim valóságában tárul fel és szegezi nekünk ezeket a súlyos kérdéseket a Napló-szilánkok csatornáján.
Szinte intim valóságában, és ez méltán veti fel azt a kérdést, amelyet aztán a közönség soraiból is feltett valaki az előadás után az estén a nézők soraiban ülő Kolos Rékának (Móricz Zsigmond unokája): milyen érzés lehet megélni egy hozzátartozónak ezt a fokú, talán túlságosan is közvetlen közvetlenséget? egy személyes naplóba zárt személyes történet színpadra való kiengedését, mintegy közszemlére-tételét. De ezt a dilemmát érintve nem hagyható figyelmen kívül a Napló-szilánkok harmadik vetülete, az irodalmi jelentőség. Móricz Zsigmond a napló tanúsága szerint az írás aktusára, mint legfelsőbb ideára tekint. Élete minden mozzanatát, helyzeteit az írás viszonyrendszerén belül mérlegeli. Maga a napló, a szerelmeslevelek, a vergődésben született, írásban rögzített gondolatok is olyan művészi nívót képviselnek, ami végül különös módon objektivizálja, és külön műfajjá változtatja önmagát. Maga Kolos Réka is egyfajta kompakt, mondanivalójában felerősített, önálló és legitim műnek tekinti a Napló-szilánkokat, amelynél – mint mondta – teljes egészében el tud vonatkoztatni a családi száltól. Ezt érezte már akkor is, amikor B. Török Fruzsina és Koltai Róbert először mutatták meg neki – engedélyét kérve – a csaknem kész, színpadra alkalmazott művet. A történet ugyan Móriczé és a családjáé, de annak művészi megformáltsága, hatása és üzenete mindannyiunké kell, hogy legyen!
A kitűnő este hangulatára hol rásegítettek a Danubius Hotel különleges helyszínéből adódó körülmények, hol zavarták azt kissé. A játéktérként szolgáló aula fölé tornyosodó lakosztályok ajtajai gyakran nyíltak, záródtak, olykor-olykor a vendégforgalom nyüzsgése, az emeletről leszűrődő beszélgetések zaja keveredett az előadásba, mintegy szimbolikus többletértelmezést szőve a darabhoz. Összefoglalva elmondható, hogy a Danubius Hotel pódiumsorozatának talán eddigi legkülönlegesebb darabja volt a Napló-szilánkok.
