Június első hétvégjén kilencedik alkalommal rendezték meg a Sárvári Országos Mazsorett Fesztivált városunkban. A színvonalas program a rengeteg fellépő mellett sok érdeklődőt is vonzott.
Míg az elmúlt években a hűvös, szeles, csapadékos idő, addig ezen a júniusi hétvégén a rekkenő hőség hozhatta volna zavarba a Dunántúlon egyedülálló fesztivál szervezőit és résztvevőit, de szerencsére senkit sem tartott otthon az ilyenkor szokatlan kánikula. – A rangos rendezvényen a három sárvári csoport, a mazsorett-fellegvárnak számító Debrecen öt együttese mellett Csepregről, Vácról és Naszályról 2-2 csoport, Pétfürdőről pedig három alakulat vett részt – tudtuk meg Csikós Györgynétől, a vendéglátók művészeti vezetőjétől.
A program szombaton kora délután a fürdőtől indult a mazsorettcsoportok felvonulásával. A látványos menet élén a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagjai haladtak, a botforgató lányok pedig a pápai, valamint a sárvári fúvószenekar dallamaira masíroztak végig a Rákóczi úton, majd valamennyi mazsorett felsorakozott a várudvar színpadán. A fesztivál nem csak az egymást követő fellépők műsorának egyszerű folyama volt, fellépett a Kanona Band, a vendéglátók állandó kísérője, illetve a Crazy Legs Dance School táncosai is, hanem igazi, rangos megmérettetés is, melynek során a Magyar Fúvószenei és Mazsorett szövetség által delegált zsűri értékelte a látottakat, majd ítélt a díjakról négy korcsoportban. Sárvár Város Különdíját a Sárvári Mazsorett Együttes csoportjai nyerték el, a Mazsorett Alapítvány Különdíját a sárvári Kristály csoport, míg a Mosoly díjat a sárvári Csillag csoport kapta. A négy tamburmajor díjból a legifjabbat szintén sárvári, a Csillag csoportból Horváth Fruzsina vihette haza. A Sárvári Mazsorett Együttes Csillag Csoportja – Csorba-Pálla Zsanett vezetésével – arany, a Gyöngyszem Csoport egy arany és egy kiemelt arany, a Kristály Csoport pedig két kiemelt arany oklevelet nyert, mindkét csoport művészeti vezetője Csikós Györgyné.
Helyi sikerek sorozatával zárult tehát az idei fesztivál is, ám a mazsorettek nem pihenhetnek a babérjaikon. A nyári hónapokban rengeteg fellépés vár rájuk.