Az elmúlt héten volt szerencsénk megtapasztalni a tavasz szeszélyeit. Néhány napra sokan újra előkeresték a már a szekrények mélyébe száműzott nagykabátokat, végül mégis úgy tűnik, a húsvéti ünnepek második fele újra visszahozta a napsütést, vele együtt a szemérmetlenül pompázatos színeket és az elnyúlt árnyékokat. Akinek lehetősége van ilyenkor visszakacsintani a természetre a szabad ég alatt, jól teszi, ha megteszi. Akinek nincs lehetősége, nézze meg az arborétumos fotóinkat most!
Arborétum… Hiába ugyanaz a sétaútvonal, hiába az évről-évre (látszólag) alig változó növényvilág, mégsem lehet soha kétszer megmerítkezni itt ugyanabban a hangulati környezetben, mint ahogy két belégzésünk sem lehet egyforma. A színek ölelésében megtett minden lépés az élettel való új találkozások felé vezet, az ilyen találkozásokból pedig csak olyan keveset engedünk meg magunknak a hétköznapokon.
És nem csak az oly’ népszerű rhododendronok…, hanem a fákon egymással versenytkopácsoló harkályok, az út kavicságyán átigyekvő futrinka, az ágról vékony selyemszálon alácsüngő hernyó, a sétálókat pásztázva követő zengőlegyek hada, az illatok áramában szálló, virágportól sárgálló lábú méhek, de még a tó tükrének mélyéről felbukkanó vízicsiga is mind-mind belekiabálják a világba a létezés dicséretét a természet egyetemes nyelvén. Azon a nyelven, amelynek emléke valahonnan belülről ilyenkor még belőlünk is felrémlik…
