A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban 2013. október 12-én, szombaton kerül sor a Nádasdy konferenciasorozat záró tanácskozására, melynek témája a család mecénási tevékenységének konkrét eredményei. Az egésznapos programot kiállítás megnyitó zárja.
A rendezvényekre a belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a múzeum munkatársai. A konferencia megismerteti azokat a tágabb összefüggéseket, melyek meghatározták a korszak kiemelkedő családjának, a Sárvárhoz is több szállal kötődő Nádasdy család mecénási tevékenységét, illetve kultúratámogatásuk konkrét, elsősorban irodalmi művekben megragadható eredményeit. A rendezvény illeszkedik a sárvári múzeum elmúlt években sikerrel szervezett konferencia sorozatához, melynek során 2011-ben Nádasdy Ferenc országbíró, 2012-ben Nádasdy Tamás nádor életének, tevékenységi területeinek, politikai és művészeti szerepének bemutatására került sor. Az idei évi konferencián a hangsúly áttevődik egy összefoglalóan még kevésbé tárgyalt oldalra. Az eddigi tanácskozásokon (ide értve az 1998-ban megrendezett első Nádasdy konferenciát is) elsősorban a család tagjainak élete állt a középpontban, 2013. október 12-én, szombaton azok a személyek és művek kerülnek tárgyalásra, melyek a családhoz mecénási tevékenységéhez köthetők.
A KONFERENCIA PROGRAMJA
2013. október 12. (szombat) 9 órától 17 óráig
A vendégeket köszönti Kondora István, Sárvár Város Polgármestere
Közreműködik Kóta Pál – énekmondó
9.20 – 9.40 Erdősi Péter történész, ELTE Bölcsészettudományi Kar
A reneszánsz fogalmának újra- és átértelmezései
9.45 – 10.05 Bilkei Irén főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára
A Nádasdyak hatása a XVI. századi nemesi íráskultúrára
10.10 – 10.30 Ács Pál irodalomtörténész, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
Nádasdy Tamás és Itália
10.35 – 10.55 Varga Szabolcs történész, Pécsi Hittudományi Főiskola
Nádasdy és Szlavónia. Megjegyzések az arisztokrácia XVI. századi vallásváltásához
11.00 – 11.15 kávészünet
11.15 – 11.35 Csepregi Zoltán egyháztörténész, Evangélikus Hittudományi Egyetem
Dévai Mátyás az új kutatásokban
11.40 – 12.00 Bartók István irodalomtörténész, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
Új megfigyelések Sylvester János Újszövetség-fordításával kapcsolatban
12.05 – 12.25 Vadai István irodalomtörténész, SZTE Bölcsészettudományi Kar
Tinódi Sebestyén
12.30 – 12.50 Gyulai Éva történész, ME-BTK Történettudományi Intézet
Verancsics Antal és Nádasdy Tamás
13.00 – 13.45 ebédszünet
13.45 – 14.05 Virovecz Nándor történész, PhD hallgató, ELTE Bölcsészettudományi Kar
Az ifjú Nádasdy II. Ferenc udvara és környezete
14.10 – 14.30 Pénzes Tiborc Szabolcs irodalomtörténész, Károli Gáspár Református Egyetem
Magyari István és a protestáns történelemszemlélet
14.35 – 14.55 Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész, ELTE Bölcsészettudományi Kar
Nádasdy II. Tamás (c. 1566–1620) és kulturális köre
15.00 – 15.20 Reichardt Gabriella történész, Nádasdy Ferenc Múzeum
Az elfeledett Nádasdy Imádságoskönyve
15.25 – 15.40 kávészünet
15.40 – 16.00 Martí Tibor történész, MTA BTK Történettudományi Intézet
Két ifjú magyar arisztokrata: Nádasdy (III.) Ferenc és Esterházy László
16.05 – 16.25 Kőszeghy Péter irodalomtörténész, MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
A Nádasdy Mausoleum
16.30 – 16.50 Dabóczi Dénes művészettörténész, Nádasdy Ferenc Múzeum – A Nádasdyak tárgyi hagyatéka
A konferencia zárása
17.30. A HAGYATÉK. KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ Közreműködik Kátai Zoltán énekmondó
A kiállítást megnyitja Takács Zoltán Bálint – a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója
A konferencia megrendezését támogatja Sárvár Város Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap. A rendezvény része a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozatnak. Mély tisztelettel kérem, adjanak hírt a Nádasdy Ferenc Múzeum programjáról.