Zenélő filmkockák Sárváron

Ismét fantasztikus estét tölthetett el a sárvári várban az, aki ellátogatott a Nyári Színházi esték programsorozat pénteki előadására. A Zenélő Filmkockák címet viselő est keretén belül kultuszfilmek betétdalai hangzottak el híres művészek előadásában.

filmkockak_22

Az énekeseket élő zenekar kísérte, akiknek segítségével a film és a zene tökéletes egysége töltötte be az ódon vár udvarát. Az est házigazdája Papp Tibor frappáns bevezetőivel segített előcsalogatni emlékeinkből az elhangzó dalok filmbéli környezetét, így a rég nem látott filmek is úgy játszódtak le szemünk előtt, mintha tegnap láttuk volna ezeket a moziban.

Az estet Szokodi Zoltán nyitotta meg a Robin Hoodban felcsendülő ’I do it for you’ című slágerrel, majd ezt egy hosszú forró nyárról szóló örökzöld követte Auth Csilla előadásában. Ezután a hazai jazz egyik ikonja, Majsai Gábor lépett a színpadra, aki a Koltai Róbert főszereplésével ismertté vált Patika című sorozat egyik dalát adta elő, amit egy külföldi sláger, a ’Take my breath away’ követett Keresztes Ildikó tolmácsolásában. Őt mostanában az egyik tehetségkutató műsor mentoraként láthattunk a tévéképernyőn, itt azonban Ildikó volt az, aki levette lábáról a közönséget, hisz olyan filmekből énekelt még az est folyamán, mint a Szerelem második vérig, Lora, Csak szex és más semmi vagy a Valami Amerika.
Ha a tehetségkutatót említettem, akkor nem lehet szó nélkül hagyni az est harmadik díváját, Tóth Verát sem, aki megmutatta nekünk a torkában rejlő kincset. Olyan dalokat szólaltatott meg, mint a Sinatra-sláger a New York, New York, az I will survive, vagy a Hair betétdal az ’Easy to be hard’.
A hazai közönség igazi kedvence kétségkívül a sárvári Csejtei Flóra volt, aki vokálozott az este folyamán. A nézők soraiban sokan voltak, akik gyermekkorától kezdve figyelemmel kísérték pályafutását, mind a furulyázás, mind az éneklés terén, így büszkén tapsolta vissza többször is a hallgatóság a La Bamba filmben elhangzott, itt Flóra által előadott Come on let’s go című szám után.

Fellépett még a szintén sárvári születésű brácsaművész, Menyhárt Péter is, aki szinte már az egész világot bejárta. Zenélt többek közt Japánban, Kínában, az Egyesült Államokban és Európa valamennyi országában. A vár színpadán két nagysikerű filmslágert játszott nekünk. Az egyik az 1968-as Volt egyszer egy vadnyugat főcímdala volt, melyet Ennio Morricone szerzett, a másik dal Coppola filmjéből szólt, ez volt a ’Speak softly love’. Bizton állíthatom, hogy nem volt olyan ember a nézőtéren, aki legalább az egyik dalt ne dúdolta vagy énekelte volna.
Az est fényét emelte még a Lorigo TSE két táncosa, Polgár Dalma és Gombkötő Balázs is, akik remek koreográfiákkal egészítették ki az egyébként is fantasztikus műsorszámokat.

Ezen az estén nem számított, hogy ki fiatal, ki idősebb, hisz az elhangzott slágerek, ahogy a filmek is, amelyben megszólaltak kortalanok, és az örök időkig boldogan dúdolgathatóak.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára