Mi, emberek, gyakran elgondolkozunk azon, vajon egyedül vagyunk-e a hatalmas univerzumban? Most elárulom önöknek azt, amire mindenki kíváncsi, még az is, aki csak legyint a téma hallatán, és maga is titkolja önnön maga előtt, hogy valójában igenis kíváncsi.
Azzal kezdeném, hogy megpróbálom elmagyarázni a laikus olvasónak, hogy valójában, mi is történt a Föld keletkezése után nem sokkal. Ez a „nem sokkal”, nem is olyan kevés, mert – mint tudjuk –, mi, emberek a földtörténet gigantikus időmérőjének a 23 óra 59-edik percében jelentünk meg a létezésben. Picit visszább szeretném hát tekerni a mutató állását 23 óra 58 percre, mert a vitathatatlan és elmagyarázandó szituáció ott kezdődött.
Alexander Miller, a méltán híres kutató, társaival perdöntő bizonyítékokkal álltak elő, miszerint a mi kis kék bolygónkon kívül is van élet. Mi több, mikor a miénken még nem is volt, másutt már akkor is létezett civilizáció. Már rég sejtették, hogy ez így van, de amikor megtalálták azt az élőlényt, amely összeköttetésben áll a mai napig az idegen civilizációval, bebizonyosodott a tézis. Ez az élőlény pedig nem más, mint a hal. Egészen pontosan, leginkább a ponty. Rájöttek a tudósok, hogy a halak valójában olyan bionikus lények, amelyek alkalmazkodva az adott körülményekhez, be tudnak épülni egy naiv környezetbe, anélkül, hogy feltűnést keltenének. Szemük valójában jól álcázott biokameraként is funkcionál, ami idegpályáknak álcázott vezetékeken továbbítja az agynak álcázott memóriaegységnek az információtömegeket. Majd az „agy” az oldalreceptorok segítségével küldi az információt a földönkívülieknek.
Jól felszerelt szerkezet a hal. Szájnak tűnő szerve két oldalán, csápok találhatók (csak a modernebb változatokon), amelyekkel, ha a látás körülményei lecsökkennek, kitapogathatja a környezetét, és annak esetleges változásait. Miller úr és társai rájöttek, hogy ezeket a bionikus ügynököket még az ember földi megjelenése előtt telepítették vizeinkbe, hogy rajtuk keresztül folyamatosan szemmel tarthassák a változásokat. A földönkívüliek ezen cselekedetének korai mivoltát a doktor azzal magyarázza, hogy így az embereknek természetes volt a hal földi létezése, mivel már előttük is jelen volt. Tehát az okos idegenek már akkor tudták, hogy létezni fog az emberiség, amikor még mi sem tudtunk róla!
Tudósaink rádöbbentek, hogy az idegen civilizáció olyannyira titokban akarta tartani a lények jelenlétét a Földön, hogy néha a beavatkozástól, halálesetek okozásától sem riadtak vissza. Példának okáért megemlíthetjük Pompeji városát, amely köztudottan halászok által lakott település volt. A pompeji okos halászok valószínűleg rájöttek a nagy titokra. A földönkívüliek 79-ben modern fegyvereikkel elpusztították a várost és az ott lakókat, vulkánkitörésnek álcázva az eseményt.
Cuicuilco is így járt, és ott is ugyanazt a fegyvert használták, mint Pompejiben. Ez a tény azt bizonyítja, hogy Cuicuilco lakói is rájöttek az intergalaktikus turpisságra, ezért nekik is pusztulniuk kellett. Ezen szörnyű tettek tudatában a professzorok óva intenek bárkit attól, hogy nagy nyilvánosság előtt terjesszék ezt az óriási titkot. Legnagyobb veszélyben a horgászok és az olyan boltok tulajdonosai vannak, ahol halat árulnak. Az akvárium-tulajdonosok közvetett veszélynek vannak kitéve. Az ő életük teljes időszakát szemmel követhetik a kíváncsiskodó tekintetek. Viszont attól nem kell tartanunk, hogy esetleg bántanának bennünket, ugyanis ezek csupán, úgymond, megfigyelő egységek – nyugtat meg bennünket a professzor.
Számtalan esetben tűntek el nyomtalanul vízpart mellett élő emberek, akik valószínűleg rájöttek az emberiség elleni összeesküvésre, és soha nem kerültek elő többé, vagy ha előkerültek, már nem ugyanazok az emberek voltak, mint előtte. Ez a nagy volumenű felfedezés egyre szélesebb körben terjed – az internetnek hála –, szerencsére azonban ez ellen a halak semmit nem tudnak tenni, mert nem tudnak olvasni.
