Falak dőltek, poharak ürültek – Zenés örömködés a vásár napján

A hagyományostól eltérően (a másnapi munkanap miatt), ezúttal nem a Simon, Júdás napi vásár előestéjén, hanem a napján, szombaton tartották a környék zenészei évi szokásos örömzenés estjüket. Bár a koncepció változott némiképp, most is volt tematika: a ’70-es évek nagy zenéi.

Falak dőltek, poharak ürültek – áll a címben. És így is volt. Idén sem maradtak épen a műfajok közötti falak, választóvonalak. Ez talán a legfontosabb üzenete a JAMesteknek, mégha talán banális is: Nem számít, milyen műfajban mozogsz, ha ráérzel a dallamomra és folytatni tudod, a zene dimenziójában testvérek vagyunk. Érkezett zenész, aki death metal bandában dobol, volt, aki világzenei környezetből, mások kemény rockból jöttek. De a legnagyobb tiszteletet mégis Jankovics Zoltán hegedűművészé, aki minden műfaji előítélet nélkül bizalmat szavazott a JAM-nek, és beállt improvizálni elektromos hegedűjével. A klasszikus és a könnyűzene olyan – eddig sokak által járhatatlannak hitt – útja nyílt meg ezzel a gesztussal, amilyenre még nem volt példa a JAM-ek történetében. (Hozzátesszük, zeneakadémiai növendék játszott már a JAM-en, de végzett művész még soha.)

A koncepció figyelembe vette az előző évek tapasztalatait. Idén jóval több lehetőség volt improvizációra, és csak viszonylag kevés „kötött program” volt, azok viszont nagyszerű mintavételezéssel reprezentálták a ’70-es éveket. Nagyjából úgy kell elképzelni ezt, hogy a JAM Band (mindig az aktuális nótára jelentkezettek csapata) lejátssza példának okáért a Bee Gees Stayin’ Alive-ját nagyjából cover-szerűen, de azért szabad felfogásban. Ezután újra nekikezdenek a dal alapjainak, de már tudatosan kiforgatva azt eredeti zenei környezetéből.

A JAM-estnek idén is népes közönsége is volt. Valóban érdekes lehet bárki számára, akit érdekel a könnyűzene, hogy áll össze kisebb zenei mintákból, különböző egyéniségekből egy kerek egész darab. Itt a hibák sem hibák! Sőt, nagyon fontosak és beszédesek. Vannak, akik életükben először próbálnak ki színpadot – nem csak rutint, de alázatot is tanulnak azzal, hogy szembesülnek vele, mennyi gyakorlás szükséges egy tökéletes produkcióhoz.

Az örömzenélés éjfél utáni részére igaz leginkább a cím második fele, jelesül a poharak ürülése. Talán a zene által felszabadított sok endorfin, talán a vásári hangulat a felelős érte, de sokan engedték el magukat a muzsikusok közül is, és egyre több volt a színpadon a fékevesztett megmozdulás, amikoris már nem az számított igazán, hogy a hangok pontosak-e, hanem az, hogy akkor, ott, együtt hangzanak el, soha meg nem ismételhető módon, olyan zenészek közreműködésével, akik többet talán sosem állnak együtt színpadon abban a formában. Kíváncsian várjuk a jövő évit!

AZK-JAM 2012

Szervezte: Molnár Sándor „Saci”

Résztvevők:

Szabó Krisztina – ének, billentyű
Molnár Andrea – ének, billentyű
Molnár Sándor Saci – gitár
Németh Balázs – perka , csörgők
Kozma Ádám – basszusgitár
Baráth Tibor – dob
Enyingi Péter – dob
Szarka Sándor – basszus
Hámori Balázs – gitár
Bucsin Tamás – basszus
Paukovics Gergely Pogi – gitár
Kurucz Andrea – ének
Józsáné Spang Georgina – ének
Pándics András – dob
Jankovics Zoltán – hegedű, zongora
Vecsei Anna – ének
Márton Péter – ének
Márton László – ének
Hegyi Dávid – basszus

További fotók, videók nem sokára ugyanitt!

Kapcsolódó megjelenések

  1. Az a zeneakadémiai növendék az utolsó pillanatig nagyon szeretett volna ott lenni a JAM-en, és sokat gondolt Rátok! :) Örülök, hogy jól szórakoztatok!!!

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára