Bizonyosan érezték már, hogy valaki figyeli önöket, de amikor hátranéztek, bizony nem volt ott semmi látható. Máskor szemük sarkából alaktalan, fehér valamit véltek elsuhanni, és azt gondolták, csak képzelődnek. De előfordulhatott az is akár, hogy a semmiből egyszer csak hideg borzongás tört önökre…
Mostani kis írásomban be fogom önöknek bizonyítani, hogy igen is léteznek túlvilági jelenések, ezek közül is a kedvencemet, a „kopogó szellemet”, avagy a poltergeistet mutatom be. A szellemvilág eme típusa olyan láthatatlan lény, amelynek ereje érzékelhető tevékenységet fejt ki egy adott helyen vagy egy adott személy környezetében. Csattanások, rejtélyes zajok, bútorok elmozdulása, szagok, légáramlatok jelzik a jelenlétét. Az alábbi történetekkel fogom bizonyítani, hogy a hajigáló és kopogó szellemek igen is léteznek.
Az erdélyi Olasztelek falu lelkészét, Kosztolánczy Bálintot 1596-ban tizennégy héten keresztül rémisztgette egy túlvilági jelenés. Mivel egyedül nem bírt vele szembeszállni, segítségül hívta lelkésztársát, Kemenesfalvy Mihályt, aki leírta tapasztalatait a szellem garázdálkodásairól. Beszéljenek is helyettem inkább az ő szavai:
„Mikor immár leültünk volna a házban, egy almával hozzám hagyíta a sátán (a szellemet nevezi így) és az jobb karomat találá; onnan felvőm az almát és tőm az asztalra onnan
mingyárást előlem elkapá; kezdők keresni és sehol nem találók, hanem egy kevés vártatva azon almával Bálint uram leányát hagyítá hókon… Bálint uramné ezenközben aszú-szilvát teszen volt az ládába; elkapá benne egy marokkal szemönk láttára és az pitvarban a ház héjáról hagyigálta alá. Mindjárást kezde pedig pökdösni engemet és Bálint uramat es. Ezen szempillantásban egy vasmacskával és egy szítófával hagyitá meg, az vasmacska esék előtte s az szítófa mellette esék… És ahol az szolgálóleány és az Bálint uram fia és öregebbik leánya fekszenek vala kezdének kiáltani: Hamar az istenért, mert ihon az lazsnakot vonsza le rólonk. Kezdők őket biztatni, amint szólhatnánk, hogy ne féljenek és az Istenben bízzanak. Ezen szavakat kimondván; az sátán kezde reánk undokul hideg nyálakkal pökdösnie úgyannyira, hogy az hajunkon, orcánkon es lefolyt, sőt még az fülönk es
rakva volt véle; az ágyunk előtt meghallott az pökdösésnek locsogása…”
Mi sem bizonyíthatná jobban eme szellemtípus létezését, mint e sorok. Egy másik esetben Berzsény Ignác kismonostori jegyző 1670 környékén jegyzett fel hasonló történést miszerint: „ …kismonostori ispán urunknál járván, különös esemény szemtanúja valék. Koradílután fertályon, nagy zsibongásra érék ispán urunk házához; elmondák az cselédek, hogy ispán urunk árnyékszékre indult, de onnét hamarvást, nagy sebbel-lobbal meneküle, mert az bestia ott találá és döngeté az falát az árnyékszéknek, rezegteté az léceit; majdan hamarvást ispán urunkat saját ürülékjével hagyítá meg…”
De nem csak a régi időkben történtek ilyen jellegű találkozások a túlvilágból érkezőkkel, napjainkban is már-már megszokott eseménynek számítanak. Nemrég történt Kőszeghegyalján, hogy szeptember vége felé, szüret előtt kiment a gazda megnézni, hogyan süti a nap a termést, mikor jön el a szüret ideje. Ahogy a tőkék között tett-vett, észrevette, hogy körülötte a fürtökről kezdenek repkedni a szemek és nyomban leesnek a földre. Istenhívő ember lévén nagyon megijedt, ezért elfutott a helyszínről, majd csak másnap tért vissza a helybéli pappal, aki maga is szemtanúja szeretett volna lenni eme ténykedésnek. Csakhamar, miután odaértek, el is kezdődött a szőlőszemek röpködése, dobálása. Odáig fajultak a dolgok, hogy lassan nem volt mit leszedniük, mert a szellem mindent eltékozolt. Három évig tartott, mire sikerült a „szüretelő kísértet” néven elhíresült túlvilági lényt elűzni az ültetvényről. Ehhez három papra, imamormolásra és sok szenteltvízre volt szükség.
Meg kell tanulnunk tehát együtt élni a tudattal, hogy bármikor, bárhol meglátogathatnak bennünket túlvilági lények, de a fent leírtakból okulva, ha ilyesmi megtörténne, legyünk kedvesek, próbáljunk velük szót érteni, akkor talán megnyílnak nekünk és elbeszélgethetünk velük.
