Vasárnap, kevéssel dél után egész csokornyi érdeklődő ülte körbe a Nádasdy-vár udvarán álló juharfák árnyékában a sámándobos hagyományélőt, “Regös” Sziránszki Józsefet, aki Dobban az erő, erő a dobban… című könyvéről beszélt a gyönyörű, koranyári napon.
“Regös Jocó”– ahogy nagy tisztelői, a sárvári íjászok hívják –, zenés és elmélkedős blokkokat váltogatva beszélt természetről, harmóniáról, erőről, identitásról, hagyományokról és ezek megéléséről. Könyvében hét fejezet alatt ír arról, ő maga mit gondol az előbbiekről, illetve „nyomozásának” eredményeiről. Hiszen – mivel a történetírás előtti időkből csak kevés nyoma maradt annak, milyen vallási, milyen közösségi rendszerben éltek őseink – valóban csak körültekintő felderítő munkával juthatunk ennek a félig elveszett örökségnek a nyomába.
De ez a nyomozás nem merül ki Sziránszki Józsefnél csupán az ókori forrástöredékek, emlékmozaikok egymásmellé rakosgatásában, elméletek gyártásában és ütköztetésében – dobját ütve, táltoséneket kántálva egy másik terepen is az ősi tudás felé kapaszkodik, a kollektív tudatatallati, a belső emlékezet terepén.
„Regös Jocó” a hagyományélés szerethető, hiteles és emberi alakja. Szelíden beszél, nem kiáltozik… felvet és elgondolkodtat, nem kijelent és deklarál… képviseli és éli a hagyományt anélkül, hogy hivalkodna. A formabontó könyvbemutató öltönyöktől és eröltetett frázisoktól mentesen, oldottan zajlott az ötszög közepén, az évszázados falak ölelésében. Lantgitár és tilinkó szóltak, dob lüktetett, közben pogácsát majszolt a hallgatóság és Jocó is – közös szemlélődés, gondolkodás volt ez a koradélután azokon a kérdéseken, amelyeket magyarként magunkkal hordozunk születésünktől fogva.
