A szeptember szerencsére nem csak a tanévkezdést hozza el, a szabadtéri időszak lezárultával sorra nyitják meg „földalatti” évadjaikat Sárvár aktív könnyűzenei klubjai is. A hónap első felében az Alternatív Zenei Klub és az Artical Session köszöntötte az őszt, az elmúlt szombaton a Wild Tigers Rock and Roll Klub adta meg a módját az őszi, téli szezon elstartoltatásának.
Nem is akárhogy adta meg a módját! A plakáton 5 zenekar neve sorakozott. A helyi utcai punk gang, a Pampers ugyan mégsem lépett aznap színpadra, nélkülük is meglehetősen színesre sikeredett a felhozatal. A szervezők jó szimatát dicséri, hogy – a ki tudja hány különböző meddő próbálkozás után – végre sikerült kimozdítani az érdeklődő közönséget a hírhedten későn érkezés bűvköréből. Már 19 óra táján elindult az élet, a várudvaron egyre gyarapodtak a veteránautók a Zaporozsectől a Skodán keresztül az európai kultúrkörben a korszakból elmaradhatatlan VW Bogarakig.
Már ekkor lehetőség volt egyedi csajos-verdás fotókat készíteni, a pinup lányok szemmel láthatóan élvezték a különböző kompozíciók rendezői instrukcióit, és ezzel az esti szerepük korántsem ért még véget.
A celldömölki Sörgödör házi zenekara, a Csabigél kezdett, ekkorra már jópáran viselték a sárga karszalagot a pinceklubban is, a közönség bemelegített, a hangulat pedig kezdett egyre kellemesebbé válni. A Csabigél valahol a pörgős-mocskos rock and roll, illetve a metal határmezsgyéjén egyensúlyoz, az előbbi felé tolva a hangsúlyt. Szombati fellépésükön helyenként herfli is kísérte az érezhetően bejáratott maszek nótákat.
Másodikként nagyon kellemes meglepetés gyanánt a szentpéterfai Chungamot ismerhette meg a sárvári közönség. A hangszerelésben, színpadi jelenlétben rendkívül szimpatikus zenekar rock, blues, r’n’b slágereket sorjázott egymás után itthonról, külföldről felváltva. Repertoárjuk igazi cover-ritkaságokat is tartogatott, nem minden nap hallunk például Rúzsa Magdi-átiratot amatőröktől, de a népszerűbb előadóktól is érezhetően a kevésbé elcsépelt darabokat válogatták a műsorukba. Az énekeslány tiszta, természetes hangja vitte a hátán a dalokat, bár a csapatból mindenki ízlésesen játszott és érezte a határait, senki nem vállalta túl magát, illetve képességeit.
Félidőben vonultak kifutóra a veteránverdák motorházteteiről időközben a pinceklubba letérő pinupok –, a tüzes hangulatra való tekintettel – megfogyatkozott ruhadarabokkal takarva. Miután felkergették a közönség aljzottság-indexét, már húrokba is csapott a Seaside Bakery fehéringesen, nyakkendősen, csillámló jazzgitárral, pörgő nagybőgővel. Azok kedvéért, akik lemaradtak volna a helyi r’n’r történésekről: az egykori Mississippi Rockets utódzenekaráról van szó. A találó módon countrybilly-ként definiált műfaj nagyszerű megszólalással, kiváló, nyers gitárhangzással ülte meg az évadnyitó bikáját, a srácok egyszerű, de nagyszerű zenéje heves táncra kényszerítette a koncertlátogatókat függetlenül attól, milyen zenei világból érkeztek…
A parádés évadnyitót a Bársonyhang Trio zárta, akik – betartva a névből adódó elképzeléseknek – kvartettben húzták. A Mr. Bársonyhang és a Holdfény varázslói nem ismeretlen név hazai rockabilly, rock and roll színen, az este i-jére ebben a formációban is felrakták a pontot, hajnalba táncoltatva a tetőzött hangulatú közönséget.
A Wild Tigers Klub legközelebb november második felében jelentkezik, a programja is hamarosan publikus lesz itt a Láthatatlanon. Ilyen évadnyitó után nehéz lesz mégmagasabbra emelni a lécet, de semmi nem lehetetlen!
A Vaskarika (Makrai Tomi fotói) 1. fotógalériájához klikk ide! »
A Vaskarika (Makrai Tomi fotói) 2. fotógalériájához klikk ide! »