Július végén a Nyári Színházi Esték programsorozat következő állomásaként a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában mutatta be a társulat színészeiből verbuválódott kis csapat a Revüziót. A produkcióról tudni kell, hogy a premiere a tavalyi év szilveszterekor volt, de a közönség nagy örömére az idei év elején is többször műsorára tűzte a színház.
Akkor Sztankay Orsolya és Verebes István vezette a műsort. Sárváron ezt a szerepkört Jordán Tamás, a színház igazgatója töltötte be, aki a dalok között a 60-as évek vicceivel szórakoztatta a közönséget (be kell valljam, néhány igen nagyot csattant). Az igazgató úr több kis műsorszámmal is megörvendeztetett minket a kis dalmentes szünetekben, ugyanis a soron következő dal szövegét adta elő drámaian, vagy éppen picit viccesen. Ekkor ráébredhettünk arra, hogy az akkori időkben mennyire fontosak voltak az igényes slágerszövegek, és azok értelmi és érzelmi mondanivalója. Néha ugyan a szöveg előadásmódja és a dal performálása ellentétben állt, de így még több érzelmet ki tudott váltani a nézőből.
A műsorvezető szerepe mellett fontos megemlítenem a „fesztivál” alapját szolgáló Akacs 7 nevű formációt Müller Péter vezetésével, mely remekül segítette a színészeket, hogy egy-egy dal valóban teljes élményt tudjon nyújtani. A teljessé tételben a vokalistáknak is nagy szerepük volt. Lévai Tímea, Unger Tünde, Poppre Ádám és Szabó Róbert Endre, akik egykor még a színház stúdiósai voltak, ma már kollégaként segítették a színészeket. A fiatalok az akkori időben divatos ruhákkal és frizurákkal, és persze jókedvükkel színesítették az estét.
És persze ne feledkezzünk meg az este főszerepét játszó színészekről sem. Sokan (Szabó Tibor, Németh Judit, Kálmánchelyi Zoltán, hogy csak pár nevet említsek) már a májusban utoljára bemutatott „Anconai szerelmesek” című előadásban is bebizonyították, hogy gyönyörű hanggal vannak megáldva. De ez itt, a vár színpadán valahogy más volt. Több.
Már az első pár szám után látszott, hogy nehéz lesz egy kedvencet kiválasztani. Így nem is hiányzott annyira a kőszínházban már bevált zsűri. Itt mindenki kiválaszthatta a neki legjobban tetsző dalt, és vidáman dúdolgathatta hazafelé. Persze a taps erősségéből és a bekiabálások számából leszűrhető volt, hogy melyek voltak az akkori és a mai slágerek, de úgy érzem valamennyi dal közel állt valamelyest a szívünkhöz.
Valamelyik azért, mert Kelemen Zoltán mesélte el a sorsdöntő táncát (Csak egy tánc volt), majd pedig a csók fájdalmáról énekelt nekünk. Megismerhettük Lévai Timi és Unger Tündi „bohókás arcát” is, hol az előbbi elvesztette az eszét, a másik pedig elvesztette Ádámját.
Németh Juci előadásában halhattuk az akkori táncdalfesztivál győztes dalát a „Nem leszek a játékszered” című Kovács Kati-slágert és a „Nincsen olyan ember” című dalt. Kiss Mari szerint „Más ez a szerelem, más ez az ölelés…”. Talán e dal után a párok tényleg szorosabban bújnak majd össze, más, boldogabb lesz a szerelmük.
Egy szám erejéig az összes művészt a színpadon láthattuk. Olyanok voltak, mint egy nagy család, akik éppen szülőházukat kénytelenek elhagyni, azért hogy egy szebb, több lehetőséget kínáló új otthonba költözzenek. A „Mi fáj” című szám alatt a HEMO-ra ( talán én még nem kapok büntetést, hogy leírtam) emlékeztek mindnyájan. Itt talán még hatásosabb lett volna, ha a kivetítőn a régi épületről készült fotókat láthattunk volna, de ezt már tényleg csak ráadásként.
Trokán Péter és Szabó Tibor – és szerintem a közönség férfitagjai is – visszaemlékezhettek régi hódításaikra (Mesélj a nőkről), de még Kálmánchelyi Zoli is végigpattogott a színpadon, felpörgetve az emlékeiben elmerült közönséget. Jordán Tamás a végén lehetőséget adva, hogy még pár percig jól érezhessük magunkat ráadás számot konferált fel. Ezt egy néző választhatta ki, így került a színpadra Szabó Tibor és a „Bocsánat, hogyha kérdem” című nóta a teljes hangterjedelmében, tökéletes zárást adva az estének.
Az est folyamán felcsendült egy dal Orosz Róbert előadásában, ezzel zárnám a kis beszámolómat:
„Jól érzem magam /
Élek boldogan /
Minden rendben van /
Csak a zsebpénz lenne több…”
Lehetne… – több színházra, például még ilyen Színházi Nyári Estékre vagy esetleg Weöres Sándor Színház bérletre, hogy e remek este után már a Csodapalotában, más élethelyzetben is találkozhassunk a színészekkel.
