Sárvári Zenei Regiszter – A 22-es csapdája

utolsó frissítés: 2010. április 15.

Zenekar neve: A 22-es csapdája

A zenekar állapota – passzív

Zenekartörténet:

22es04

A Kodály-módszer utódzenekaraként alakult 1997 szeptemberében. Tagjai
voltak: Burka „Vizes” Gábor -ének, Kuc Attila -gitár, Németh Péter
-basszusgitár, Németh Balázs -dob. (Kiss Péter -vendég gitár) Mivel a
négy tagból három ebben a formációban próbálta ki magát először a
zenei pályán rájuk inkább illett volna a Kodály – módszer elnevezés
mint az elődzenekar profi zenészeire. Mégis a kettő közül ez a
formáció jutott el bemutatkozó album felvételéig és több
koncertfellépésig, köszönhetően a sok próbának és a tervszerűbb
zenélésnek. Azonban a zenélés gyerekbetegségei őket sem kerülték el:
erős érzelmi felfokozottság ami sokszor bénította őket a koncerteken,
az önkifejezés túlcsordulása, (a fényképek is erről tanúskodnak)
szokatlan zenei felállások (hangszeres helycserék koncerten) zenei
képzetlenség, mind -mind gyengítették azt a képet amit a bemutatkozó
album alapján elvárhatott volna az ember. Mindezek ellenére ők is
magasra tűzték a célt: szövegeik nagyrészét Pilinszky versekből
merítették, zenéjük ötletes és fülbemászó volt – a maguk
egyszerűségében. Stílusukat önmaguk is így jellemezték: ” … REPUBLIC
típusú zenét játszunk…” Az ember elgondolkozik azon, hogy tud
kijönni ilyen zenei stílus a hardcore-t, alternatív zenét, rockot és
punk és techno- trance zenét kedvelő emberekből. Talán ez volt a
legkisebb közös többszörös… A zenekar mégis 1998 májusáig működött,
ami az elődzenekarhoz viszonyítva hosszú együttmunkálkodásnak számít.
Önmagukhoz képest mégis sokat fejlődtek és többet tudtak bemutatni és
megvalósítani zenei ötleteikből mint a már említett Kodály-módszer.
Azonban a lelkesedés lelohadása és a kitartás / zenei összetartás
hiánya miatt ez a fejlődés megtört és „beleestek a 22-es csapdájába.”
Hogy mire vihették volna? Ezt a titkot megtartották maguknak…

Az együttes tagjai:

Kucz Attila 1997 szep. – 1998 máj. gitár
Burka „Vizes” Gábor 1997 szep. – 1998 máj. ének
Németh Péter 1997 szep. – 1998 máj. bassszusgitár
Németh Balázs 1997 szep. – 1998 máj. dob
Kiss Péter 1997 szep. – 1998 máj. vendég gitár

22es01 22es05 22es03 22es021997_02_14_sitke

Stílusismertető, zenei jellemzéss – otherside pop

Diszkográfia – Demo ’98

Fontosabb fellépések – Sárvár AZK, Sitke

Őket hallgatjuk – URH, Európa kiadó, Kontroll csoport, Trabant, Sziámi

Hang és videoanyag

A 22-es csapdája – Milyen felemás by AZK

A 22-es csapdája – Tengerpart by AZK

A 22-es csapdája – Örökkön-örökké by AZK

még több Kodály módszer szám hallató az AZK soundcloud profiljában »

Elérhetőség

A zenekarról megjelent (online) írások linkjei

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára