Dátum: 2013. január 18. (pé), 18:00
Helyszín: Nádasdy Múzeum díszterme
Belépődíj: 1000,- Ft
Váczi Dániel
(szopranino, altszaxofon)
1972-ben született Budapesten. Tíz évig hegedülni, majd tizenhét évesen szaxofonozni tanult. 1998-ban diplomázott az ELTE biológus szakán mint evolúcióbiológus és ökológus kutató. 1999-ben elvégzett egy évet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakán. Borbély Mihálytól szaxofonozni, Madarász Ivántól pedig zeneelméletet és zeneszerzést tanult. Érdeklődése fokozatosan fordult a régi és kortárs komolyzene felé, a jazznek is főleg ilyen határterületei foglalkoztatják. Munkáiban a hangszeres játék mellett nagy hangsúlyt kap a komponálás.
Ávéd János
(tenor-, szopránszaxofon)
1983-ban született Szegeden. Zenei alapképzést a Mindszenti Alapfokú Zeneiskolában szerzett. Altszaxofonon kezdett el tanulni, melyet később tenorszaxofonra váltott. Gimnáziumi éveiben kezdett el a dzsesszel foglalkozni. 2001-ben adta meg a végső lökést egy soron kívüli meghallgatás a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán ahhoz, hogy a zenei pályát tekintse fő hivatásának. 2005-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékére, ahol Borbély Mihály és Elek István lettek a mesterei. 2009-ben szerezett főiskolai diplomát.
Fenyvesi Márton
(gitár)
Fenyvesi Márton gitáros, zeneszerző, hangszerelő, 2011-ben Junior Prima díjas, 2012-ben Artisjus-díjas. Jelenleg a ?European Jazzmasters? program keretein belül a koppenhágai Rytmisk Musikkonservatorium, a párizsi Conservatoire és az amszterdami Conservatorium mesterszakos hallgatója.
?Annak ellenére, hogy Fenyvesi Márton még csak húszas éveinek az elején jár, kidolgozott egy egyedi, egyetlen mai nagy gitároséhoz sem hasonlítható, fiatal korát meghazudtolóan komoly és következetesen alkalmazott hangzásképet.? ? RevizorOnline
Horváth Balázs
(nagybőgő)
1973-ban született Budapesten. Basszusgitár-szakon szerzett diplomáját követően nagybőgőn folytatta tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán, ahol 2003-ban diplomázott. 1999?2000-ben Párizsban tanult. Koncertezett számos világklasszis partnereként, és játszott szinte minden magyar jazz-muzsikussal. Tagja Borbély Mihály együtteseinek. Játszik a Váczi Dániel Trio, a Trio Minor, a Horváth Gábor Trio, a Kovács Linda Quintet tagjaként. Tagja volt a Budapest Jazz Orchestranak, a Fenyvesi Márton Triónak és Kőszegi Imre zenekarának.
Sárvári Kovács Zsolt
(dobok)
1967-ben született Sárváron. A Beatles hatására kezdett el dobolni, 17 évesen Miles Davis lemezének hatására a dzsessz felé fordult. Első és legfontosabb tanárai Baló István és Geröly Tamás voltak. 1993-ban elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakát. Csatlakozott a Gadó Gábor Trióhoz, tagja volt a Regös Quartetnek, az Egon Bondynak, a Lakatos Ágnes Triónak, a Kovács Linda Quartetnek, Grencsó István számos projektjének és a Dresch Quartetnek. Leghosszabb ideig Borbély Mihály Quartet B és Váczi Dániel különböző formációiban játszott.