Nem minden nap találkozhat a sárvári koncertrejáró hentesbárddal, baseballütővel és orvosi fecskendővel felszerelkezett, fekete forró öltözékben és dermedt zombisminkben feszítő vokalista lányokkal, akikből ráadásul patakokban folyik a művér.
Az Alternatív Zenei Klub őszi évadnyitó rendezvényén márpedig találkozhatott. Az est vendége volt a Sárvárról nem is oly’ rég székes fővárosunkba származott Börczy Norbert (Joey Monkey) vadonatúj bandája, a The Crazy Monkeys, akik két vendégzenekarral, a The Hellfreaks-szel és a Los Tiki Torpedoes-zal rakták le a névjegyüket a Nádasdy-vár pinceklubjában. Zombihadsereg, meglepő feldolgozások, girlpower igen, nézőcsúcs sajnos ezúttal nem jellemezte a hangulatában vitathatatlanul páratlan és tüzes estét.
A The Hellfreaks nyitotta az estét fél tizenegy magasságában. A műfajában leginkább a 70-es, 80-as évek surf-rockjának és a psychobilly stílusjegyeit magán viselő banda óriási energiával, kemény és szuggesszív énekkel és a már említett vokalista zombilányokkal egy percig sem hagyta unatkozni a közönséget. „Gyertek közelebb, annyira magányosnak érzem magam” – mondta először is Shakey Sue, aki a véres külsőségek ellenére is hihetetlen bájt és kisugárzást hordoz. Nem is kellett sokáig udvarolni, hamarosan kényelmesen telítődött a táncparkett, a színpad pedig közelített a felrobbanáshoz. Se az egyik pillanatban a nagybőgőre ugrott, a másikban épp a földre rogyva kántálta a szöveget, miközben a két sick chick a vokál posztján teljesített: erotikában, erőszakban és vérben bővelkedő show-val támogatták meg a zeneileg is erősen figyelemreméltó produkciót. Az orvosi fecskendőből röviditalt spricceltek egymás szájába, bárdokat lengettek és mindemellett precízen ismételgették Sue refrénjeinek slágersorait. A klub egyik civilben meghúzódó szintén zenész vendégével beszélgetve felmerült, hogy ennyi látványelem talán kicsit már sok is egy estéhez, mindenesetre nézni és fényképezni való bőven akadt Hellfreakszék műsorának minden pillanatában, a La Bouche sláger pedig nagyon ütött hellfreakszesen.
Rövid átszerelés után következett a Los Tiki Torpedoes, akik stílusban maradva vezették tovább a fonalat. A főszerep itt is a surfzenének és a psychobillynek jutott. Aki kevésbé ismerné a fentieket, elég, ha annyit tud, hogy Wayne Kemp Johny Cashnek írt számában halljuk először a psychobilly kifejezést, amit aztán néhány év múltán önálló műfaj címkéjeként kezdtek használni. A mímelt erőszak, a humorral és komolytalansággal reprezentált horrorelemek keverednek a rock and rollal és rockabillyvel, kicsit leegyszerűsítve és harapósabbá téve ezeket. A Los Tiki Torpedoes emellett eljátszott a flamencoval is, spanyol nyelvű konferálás után stílusgyakorlatok következtek és meglepve tapasztaltuk, hogy nagyonis működnek a spanyolos skálák ebben a zenei közegben is. Szasza Starlight az énekesnői poszton mélyebb, karcosabb orgánumot közvetít Sue-val összevetve, aki ebben a formációban egyébként a dobok mögött kapott helyet és nem is akárhogy hozta az alapot. De az energia innen sem hiányzott, feszes egy órát látott a közönség a színpad előtt.
Az évadnyitó végére maradt a sárvári kötődésű The Crazy Monkeys. 3-4 hónapja próbál a zenekar, csapásirányuk inkább a coutry és a rockabilly felé mutat. Saját szerzeményeik egyszerűek, de ütősek, talán kicsit a szövegeken lehetne gyúrni még. A műfaj önmagában nem követeli meg ugyan a szóvirágokat, mégis akad olyan szám, ahol kevésnek tűnt a néhány sor. A magyar nyelvű dalok sem idegenek a sárvári </>Joey Monkey (Börczy Norbert) énekes-gitárostól, mint ahogy a jó ízléssel és a rockabilly bandák átlagától eltérő zenei világokból válogatott átdolgozások sem. Johnny Cashen, Carl Perkinsen még nem kaptuk fel a fejünket, de a The Clash és a Depeche Mode átiratok tényleg szuperül sikerültek és célba is találtak: ülő ember a koncertjükön szinte nem volt, mindenki táncolt, beleértve a 2 vendégzenekar tagjait is.
Külön figyelmet érdemel Balázs, a bőgős, aki virtuóz díszítésekkel tarkította a dalokat és Yoda Surfer dobos is, aki a másik két fellépő koncertje alatt gitározott, gyakorlatilag 3 nagykoncertet zenélt végig. Joey hangja kellemes és pontos, gitárjátéka már most visel magán egyéni stílusjegyeket, néha-néha a szólóknál érezhettünk csak bizonytalanságot. Az utolsó 4 számra ez is eltűnt és felszabult energiákkal muzsikált a három majom.
Az est mérlege szerencsére ismét pozitív, remek hármast kaptunk. Sajnálatos módon kevesebb zenerajongó jött el a vártnál, de tudjuk be ezt annak, hogy a sárvári közönség még mindig nehezen ismerkedik számára kevéssé beazonosítható nevekkel, pedig az esetek túlnyomó többségében nagyon is pozitív véget érnek ezek az ismerkedések. Sajnos egy másik a városban zajló esemény is megosztotta a közönséget, a helyi kulturális programok gazdái között hosszú évek alatt kialakult és jólműködő programszervezői toleranciát, egymásra figyelést bontott meg ez a gyakorlat, remélhetőleg egyedi esetről van szó és a jövőben nem szerveznek ellene egy rég lekötött rendezvénynek.
