Soltis Lajos Színház – Színházbérlet – 2009/2010

A Soltis Lajos Színház 2009/2010-es évadra szóló, négy előadásból álló felnőtt bérlete:

SLASZ

2009. november 7. 19 óra

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál
A DZSUNGEL KÖNYVE musical
Rendezte: Ecsedi Erzsébet

dzsungel


2009. december 12. 19 óra
Josef és Karel Čapek: A VÉGZETES SZERELEM JÁTÉKA
Rendezte: Katona Imre

Egy olasz vándorcirkuszban játszódó szerelmi történet, ahol a szomorú bohóc és a hős szerelmes beleszeret a primadonnába. Cselszövések, árulás és halál. Zenés, táncos tragikomédia.



2010. február 6. 19 óra
ÁLOMEVŐK
Rendezte: Deák Varga Rita

 

A Soltis Lajos Színház harmadéves stúdiósai – kiegészülve a társulat több
tagjával, Deák Varga Rita vezetésével mozgásszínházi tréningsorozatot
folytattak mintegy 10 hónapon keresztül. Ebből a közös munkából
kristályosodott ki a mintegy 60 perces Álomevők című produkció.
A szavak nélkül megelevenedő történet főszereplője egy kislány, aki
bepillantást nyer lehetséges jövőbeli életeibe. A fantáziavilág figurái
hús-vér emberek, akik szeretnek, gyűlölnek és minden vágyuk megtalálni a
boldogságot, elrugaszkodni végre a földtől és belaharapni abba a bizonyos
almába.


2010. március 6. 19 óra
KÁVÉHÁZI KABARÉ
Rendezte: Ecsedi Erzsébet

 


A négy előadásból álló bérlet ára: 4000,- Ft
Egy előadásra szóló jegy: 1400,- Ft
Előadások helyszíne: Kamaraszínház (Celldömölk, Koptik Odó u. 2)
Bérletértékesítés: Iroda, Celldömölk, Dr. Géfin tér 1.

2010-ben 30 éves a Soltis Lajos Színház!

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára