Nyílik az Ablak-Zsiráf Hatások, ellenhatások és szabad gondolatok jegyzéke A-tól Zs-ig

„Oroszos rock…”, „…kedvencem, a megmérettetés legeredetibb zenekara…”, „Az Ablak-Zsiráffal vált teljessé az este, kár lett volna kihagyni.”. Ilyen és ehhez hasonló kritikák születtek a megyei sajtóban Sárvár egyik legfiatalabb együttesének eddigi fellépései kapcsán. S bár 2007-ben álltak először színpadon, az (Átjáró Tehetségkutató sárvári fordulóján), aki látta őket, akár csak egyszer is, biztosan elraktározott valamit velük kapcsolatban: akár a sajátságos zenei hozzáállást, az igényes szövegeket, de ha mást nem is, az egyesek szerint telitalálat, mások szerint idétlen zenekarnevet egész biztosan.

ablakzs

Idén áprilisban az AZK-ban játszottak a Kaukazus vendégeiként, akik az este végén egyemberként ismételgették az „Iszlipó”, az A-ZS húzó nótájának szövegét.
A banda tagjai egytől-egyig középiskolás, vagy továbbtanulás/munka előtt álló fiatalok. Az Ablak-Zsiráf belső életéről, kezdeteiről, jövőjéről, céljairól, a mai alternatív zenéről és a jelentéktelennek tűnő, de sokszor talán mindennél beszédesebb részletekről kérdeztem ki őket:

Milyen színű volt életetek első Ablak-Zsiráf kötetete?

(H. P.) Azt hiszem kék volt, vagy piros?
(P. A.) Vagy zöld? Vagy az a Gőgös Gúnár?

Hogy indultatok, mikor volt az első próba?

(P. A.) Mikor volt az első próba, Peti?
(H. P.) Az első? Halottak napján tavaly, vagy tavaly előtt?

Miért épp halottak napján?

(H. P.) Akkor értünk rá.
(P. A.) De a zenekar ötlete sokkal régebbi. Petivel összebarátkoztunk, összejárogattunk, beszélgettünk és egyszer csak arról lett szó, hogy legyen valami zenekar.

Volt közös pont, közös érdeklődés?

(H. P.) Kispál és a Borz.
(P. A.) Kispál és a Borz. Akkor az volt. Akkor még nem voltunk igazán nyitottak. De akkor sem olyat akartunk csinálni, mint ők, hanem valami egyedit…, valamit, ami mi magunk…

Előképzettség?

(H. P.) Én klarinétoztam, de amikor megalakultunk, akkor kb. 2 hónapja vettem meg a basszusgitárom a kaszálásból szerzett pénzemen.
De akkor még csak ketten voltatok. A többiek?
(P. A.) Sokan megfordultak a zenekarban, de valahogy elmaradtak. A Roli viszont úgy jött, hogy folyton lejárt a próbáinkra, hol dobolt, hol gitározott, hol basszerozott… Láttuk, hogy tehetséges, az is volt a gúnyneve, hogy „isten”, mert minden hangszeren játszott.

Ekkor mennyire tudtátok, hogy mit akartok csinálni?

(P. A.) Semennyire. Egyáltalán nem tudjuk, a mai napig. Próbálgatjuk magunkat. Most például instrumentális számot kezdtünk el a legutolsó próbán és elhagytuk a sokatmondó szövegeket. Az egész zenekar amolyan dadaista módon, spontán alakul, nagyrészt a távolság miatt is, de ezt igazából nem is bánjuk.

A kritikákban gyakran kiemelik az eredetiségeteket. Miért?

(P. A.) Szerintem mert újat hallanak.
(R. R.) Szerintem mert nem tudunk zenélni. Ha valamit kitalálok a zenére, biztos nem azt találom ki, mint egy képzett zenész, hanem amit véletlenül belefogok és tetszik.
Ki fogja össze ezt a spontaneitást számokká, koncertté?
(P. A.) A Hápi és a Pepe. A Péterek. Ők a kősziklák.

Miért szeretitek csinálni az A-ZS-t?

(H. P.) Mert jó.
(P. A.) Az az öröm, amikor elkészül egy szám, amit a barátokkal hoztál létre. Akkor érezzük, hogy megérte.
(N. P.) Mennyire komoly ez az interjú?

Mennyire engedtek be hatásokat?

(P. A.) Abszolút! Bármit!

Mi a jövő, mi a fejlődés útja?

(H. P.) Több próba, több koncert, gyakorlás.
(P. A.) Ott kezdődött a fejlődés, hogy dobost váltottunk és éreztük, hogy mi zenélünk ütemre és nem fordítva. De szeretnénk nyomot hagyni, szeretnénk egy lemezt.

Lehet újat mutatni még ebben az „alternatív” műfajban?

(P. A.) Ebben csak újat lehet mutatni. Nekünk az alternatív zene azt jelenti, hogy mindenre nyitott A-tól Zs-ig, mindenre vevő és új. És ennek a mindennek a tartalma változik. Befogadunk egy csomó dolgot és úgy adjuk vissza, ahogy mi tudjuk.

Mennyire fontos a visszajelzés?

(P. A.) Egyáltalán nem.
(H. P.) Nagyon.

Mi a legerősebb pont a zenekarban?

(P. A.) Szerintem a barátság.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára