2011-ben Szekeres Adrien, 2012-ben Mága Zoltán, idén pedig a Csík zenekar volt a sárváriak karácsonyi ajándéka Sárvár város önkormányzatától és a Velanira Apartmantól.
A sárváriak – csakúgy mint a főtéri adventi esteket –, az ajándékkoncertet is hamar megszerették, és mára már szinte hagyományos módon tartozik hozzá a város éves nagyprogramjainak rendjéhez. A Csík zenekar ma talán a legnépszerűbb hazai folklór/világzenét játszó csapat, azon kevesek egyike, akik járható és vállalható utat találtak az etno-szubkultúrából nagyobb tömegek felé, nem utolsó sorban pedig Kossuth-díjat is elnyertek idén tavasszal.
A sárvári koncert átfogó repertoárjának első felében inkább a tradicionális daloké volt a főszerep, majd előkerültek a könnyűzenei átiratok is, amelyek minden bizonnyal a kulcsot jelentették az együttes számára, hogy olyan közegbe is eljuttasák a magyar folklór hangzásvilágát, ahová eddig más még nem volt képes ilyen méretekben. Ráadásul az etno-átdolgozásra kiválogatott dalok nem csak a népzenének, de az undergroundnak is jót tettek, hiszen a Quimby vagy a Kispál és a borz szerzeményeire és műfajára is jutott abból az újdonsült fényből, amelyet a Csík fakasztott a „jólirányzott” átiratokkal. A Csík mára Magyarországon a különböző műfajok közötti párbeszéd szinonímájává is vált a fentiek miatt.
Az együttes többször járt már Sárváron a Nádasdy Történelmi Fesztivál vendégeként, de népszerűségük talán mostanra jutott a tetőfokára. Bizonyítja ezt a teltház is és az a fokozott érdeklődés és várakozás is, amely megelőzte a karácsonyi koncertet. A Csík zenekar tagjai a fellépés után meglepetésképp meglátogatták a karácsonyi ünneplésüket táncház formájában ugyanaznap tartó Sárvári Néptánckört is a Nádasdy-várban, ahol egy közös vacsora és krampampuli-fogyasztás után volt idő kicsit beszélgetni is.
Úgy tűnik, jó választás volt az együttes a karácsonyi ajándékkoncerthez! Reméljük, a közvetítésükkel az ünnep üzenete mellett az is eljutott december 15-én a fülekbe és szívekbe, hogy méltán lehetnénk büszkébbek mind folklórkincsünkre, mind kortárs underground zenei értékeinkre.