Január 31-én (kedden) rendezi a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a hagyományos Tinódi-emléknapot, az énekmondó halálának 456. évfordulójának alkalmából.
A forgatókönyv szerint 13.30-kor tart ünnepi beszédet Lakatné Mester Éva, a Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója a várparkban álló Tinódi-emlékműnél.
A beszédet koszorúzás követi, díszőrséget áll a Nádasdy Ferenc Bandérium, majd este hatkor Bognár Szilvi és zenekara ad világzenei koncertet a Nádasdy Múzeum dísztermében.
Bognár Szilvia önmagáról:
Böjtelő havának „boszorkányos” napján születtem Szombathelyen, 1977-ben. Tanulmányaimat szülővárosomban, majd a kőszegi Jurisich Miklós Kísérleti Gimnáziumban, végül az ELTE néprajz szakán végeztem. A Zenei képzésben a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola furulyás, majd fuvolista növendékeként részesültem.
A dalolás kapcsán azonban nem tudok iskolákat felsorolni. Egyszerűen találkozások, jelentőségteljes események, élmények sorozata vezetett a színpadi éneklés felé. Azért hangsúlyozom a színpadi jelzőt, mert a dalolás számomra olyan magától értetődő megnyilatkozása az ember természetének, mint bármely élettani jelenség. Már egészen kislány koromban örömmel hallgattam és tanultam dalos torkú édesanyám énekét, jó atyám gitárszó melletti dünnyögését. Afféle „csörfös”, talpraesett gyerekként pedig szívesen és gyakran szerepeltem, furulyáztam majd fuvoláztam, szavaltam és természetesen énekeltem különféle rendezvényeken.
Az első mérföldkövet magára a népzenére, a népdalra való rácsodálkozás és „az együtt éneklés” szeretetének felismerése jelentette. Tizenhat éves koromban lettem tagja a Tanai Erzsébet vezetésével működő Vasi Népdalstúdiónak, ahol is ezt az életre szóló útravalót kaptam. Újabb élményeket és feladatokat adott számomra a bandával való muzsikálás, az ugyancsak vas megyei Boglya együttes énekeseként. Tizennyolc évesen „izgalmas kalandba” vágtam: az azóta neves Anima Sound System énekeseként három éven át kerestem a helyemet – s egyben a népdalét is, – egy modern zenei világban… De végül, megannyi pozitív élmény és hittel teli próbálkozás ellenére sem találtam.
Még 1995-ben elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet, amely erkölcsi elismerés jelentette gyakorlatilag az elhivatott munka kezdetét. Ezalatt nem csupán az eredeti gyűjtések megismerését és a „nótafákkal” való személyes találkozást értem, de a tánctanulást, a kézműves mesterségek próbálgatását, illetve a „paraszti kultúra”, mint néphagyomány komplex megismerésére való törekvést is. Ilyetén indíttatásból felvételiztem 1998-ban az ELTE néprajz szakára, ahol 2004-ben diplomáztam. Talán nem meglepő, hogy szakdolgozatomat a népdaléneklésről, mint folklorizmus jelenségről írtam. Benne az énekes néphagyomány átalakulását, „továbbélési” lehetőségeit kutattam.
Valójában saját előadói tevékenységem is ugyanezen kérdéskör gyakorlati útkeresésének tekinthető. A hazai népzenei életben 1995 óta többnyire szólistaként, az Állami Népi Együttes meghívott előadójaként, illetve különböző népzenei együttesek vendégeként vagyok jelen.
Hét esztendőt töltöttem el (1998-2005) a Vándor Vokál együttes tagjaként, akikkel a többszólamúság „bűvkörében” élve a magyar mellett bolgár, szerb, horvát, szlovák, rutén, görög, korzikai népdalokat tártunk a hallgatóság elé – általában zenekari kíséret nélkül.
Más jellegű, de ugyancsak izgalmas zenei távlatokat nyitott számomra a többféle zenei és népzenei hatás egyesítését, találkozásának lehetőségét hirdető Makám együttessel való, 4 éven át tartó közös muzsikálás.
Az énekelt vers műfaja előtt, annak kiváló művelői s egyben úttörői körében, többek között a Sebő Együttes vendégeként is tiszteleghetek. A régi-zene irányába kacsingatva pedig Kónya István lantművésszel hoztunk létre egy, a 16-17. század zenei világát megidéző produkciót.
Emellett évek óta kiváló énekes előadókkal tapasztalhatom meg az együtt dalolás örömeit. 2005-ben Sebestyén Márta is közös éneklésre invitált, meghívást kaptam ’Magyar népköltészet’ albumára. 2006-ban „zenei anyámként” vállalt közreműködést ’Ének őrzi az időt’ című lemezemen.
Saját zenekarom mellett az Etnofon Zenei Társulással és még egy új világzenei formációval is dolgozom, ahol Szalóki Ágival és Herczku Ágnessel közösen énekelünk.
Előadói tevékenységem elismerése képpen 2004-ben Artisjus díjat kaptam, míg a Magyar Rádió „Az év folkénekese” címmel, eMeRTon-díjjal tüntetett ki. A Kodály Zoltán-emlékdíjat 2007-ben vehettem át.
A külföldi megjelenés tekintetében legjelentősebb a flamand Kadril együttessel való együttműködésem, amely az emigráció jogcímén – Amsterdam kikötőjében közös hajóra szállva – teret ad a flamand, az angol és a magyar dalok találkozásának, így a magyar népdal határainkon kívüli megismertetésének is.
