November 27-én, a város adventi koszorújának első gyertyájának meggyújtásával elkezdődött a Sárvári Advent a Kossuth téren programsorozat.
Karácsonyig minden vasárnap ünnepélyes gyertyagyújtással, kulturális műsorokkal készül a város és a művelődési központ a szeretet ünnepére. Az első lángot Kondora István polgármester gyújtotta a koszorún a szinte teljesen megtelt téren, néhány mondattal a sárváriak közös, bensőséges ünneplésének érzelmi jelentőségét kiemelve. „Meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk!” – idézte Simone Weil gondolatait – utalva rá, hogy sárváriként sok és sokféle érték vesz körbe minket.
Az első adventi esten gyönyörű karácsonyi zenéket játszva fellépett a Koncertfúvószenekar Rézfúvós együttese, utánuk pedig a Ma’mint’Ti Színjátszó Csoport népes csapata énekelt és szavalt a színpadon. Horváth Róbert, a konferanszié a program zárásaként a forraltboros sátrat ajánlotta a közönség figyelmébe, ahol 27-én a Gyógy- és Wellnessfürdő jóvoltából osztottak forraltbort és teát egészen 19 óráig.
A tér díszei az alkalomra az elmúlt évekről már ismerős fényfűzérek és fényszökőkút mellett egy szép Betlehemmel bővültek, amely aranyvasárnapig látható a templom előtti platán tövében. A következő, bronzvasárnapi programmal egyidőben pedig elindul a téren az adventi vásár is.