Sárvár és fúvószenekara 1989-ben rendezett első alkalommal Fúvószenei Várfesztivált. A Várfesztivál 2008 óta Szélesi Attila karnagy és Máhr Tivadar elnök kezdeményezésére kibővült a magyar fúvószenekarok megmérettetésével. 2013-ben immár ötödik alkalommal érkeznek Sárvárra a három nehézségi kategóriában versengő zenekarok.
Ebben az évben is neves – öt főből álló – szakmai zsűri értékeli a produkciókat:
– Dohos László Liszt-díjas karnagy, a MAFUMASZ elnöke, nyugalmazott főkarmester
– Marosi László karnagy a Floridai Egyetem Zenekari Tanszékének vezetője
– Szabó Ferenc karnagy a Győri Symphonic Band karmestere, egyetemi tanár
– Csikota József karnagy , a Szegedi Egyetem Koncertfúvószenekarának karmestere, egyetemi tanár a WASBE fúvós világszövetség elnökségi tagja
– Neumayer Károly Liszt-díjas karnagy, a Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar karmestere, egyetemi tanár
A zenekari verseny mellett 14. alkalommal élvezheti a fúvószenét kedvelő közönség az együttesek szórakoztató fesztiválműsorát a Nádasdy-vár udvarán, a Főtéren, illetve a Sárvárfürdőben. A fesztivál vendége lesz a főtéri megnyitó esten a Készenléti Rendőrség Zenekara, valamint több alkalommal is láthatják és hallhatják a csehországi Ostrava város fúvószenekarát.