AZK – Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub, 2010. január 15. (péntek), 21:00 • belépő: 600,- Ft
A Nikson zenekar 2005-ben alakult Győrben. Zenéjük több műfajból táplálkozik, de leginkább a punkrock / melodycore a jellemző. A zenekar 2007 januárjától koncertezik aktívan. Ebben az évben meghódították az ország nyugati régióját, majd 2008-ban a keleti országrész felé is nyitottak. Útjuk során folyamatos elismerésben részesültek, fellépéseik médiavisszhangja rendre pozitív.
Ennek eredményeképpen felléphettek a 2007-es és 2008-as VOLT fesztiválokon és a 2008-as Rockmaraton fesztiválon. 2007 oszén egy német koncertszervezo iroda is felfigyelt a zenekarra, ennek köszönhetoen koncertet is adtak Berlinben. A következo év is folyamatos koncertezéssel telt, a tavasz folyamán több ausztriai koncerttel, felléphettek például többek közt az elso számú osztrák poppunk zenekar, a 3 Feet Smaller társaságában is. 2008 szeptemberében megjelent elsõ nagylemezük „So Far From Home” címmel a hazai Edge Records gondozásában, illetve az Egyesült Államokban a Bite Me Records kiadásában. A lemez fogadtatása a vártnál is jobban sikerült, ezt a több száz eladott lemez, és több mint 300 ezres internetes hallgatottság is bizonyítja. A lemez megnyitotta az utat a srácok számára a nemzetközi koncertezés felé. 2009 ismét mozgalmasan indult, hiszen az év elején olyan sztárokkal léphettek fel, mint a kanadai This is a Standoff vagy a szlovák Good Reason, továbbá részt vettek a Macskanadrág lemezbemutató turnén, mint vendég zenekar. Júniusban leforgatták elso videoklipjüket a „Stay With Me” címû dalhoz, õsszel pedig Skóciában népszerûsítették albumukat és Magyarország zenei hírnevét.
Az év végén pedig kijöttek a „Blue Bird” címû kislemezzel. A zenekar tagjai sok-sok munkával, elhivatottsággal és odaadással próbálják segíteni a bandát mind a hazai, mind a nemzetközi hírnév felé. 2008-tól a budapesti Underground Store és a Famous Stars and Straps támogatását élvezik, 2009-tol a pedig a Magyarországra betöro Cocaine energiaital is támogatja oket. Fennállásuk során több ízben is szerepeltek a Bravo és IM tinimagazinok hasábjain, illetve az OFFLINE és CKM magazinban. Jelenleg a 2010-es év szervezése folyik, mely során a Nikson ismét bejárja Magyarországot, októberben angliai turnéra megy az ELITE TourBooking UK szervezésében, novemberben pedig Skandináviába látogat a LIVE WIRE Booking szervezésében. Ezen kívül tervben van még egy Németországi turné, illetve egy új videóklip felvétele a “Blue Bird” EP egyik dalához. De még nincs vége!
web: http://www.myspace.com/niksonrocks
Az Aktuális zenekar 2002-ben alakult Fertőszentmiklóson, azóta három tagcserén esett át. A mai formáció 2007 Augusztusában állt össze.
Műfajuk a punk-rock írányzatába sorolható, ennek is leginkább a kaliforniai ágához. Dalaik, a őket ért hatásokról és élményekről írodnak. 2009-ben két EP után, kiadták első nagylemezüket ,,Amikor erről szól az élet…” címmel. Céljuk egy hazánkban még gyermekcipőben járó stílus színvonalas képviselése.
web: http://www.aktualisskatepunk.com/
A LunchBox zenekar 2008. április 26-án jött létre. A banda lényegében két korábbi zenekarból született. A GitárPuncsból Góczán Gábor és Joós Bence, a White Shirt-ből pedig Simon Zsolt és Varga Tamás került a zenekarba. A két korábbi zenekar feloszlása után úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy közös próbát, és ekkor meg is született az első közös dal, mely újra felélesztette bennünk a vágyat, hogy folytassuk a zenélést. Góczán Gábor az énekes-ritmusgitáros, Joós Bence a szólógitáros-vokálos, Simon Zsolt a basszusgitáros, Varga Tamás pedig a dobos szerepét tölti be a zenekarban. Az alapítás óta volt pár koncertünk, és azon leszünk hogy minél többször léphessünk színpadra, hogy megoszthassuk a mondandónkat a zenénken keresztül.
web:
http://www.myspace.com/lunchboxpunkrock