Zsírharang V. – Új ajtók nyílnak… – heti összegző

Az életmódváltók múlt héten közreadott eredményeihez rengetegen, a legkülönbözőbb formákban gratuláltak, ami persze jól is esett a srácoknak, de ne felejtsük el, azok a számok csupán egy hosszú út egyik első állomásának biztató útravalói. A Zsírzárlatnak csupán az első lépcsőfoka az ideális testtömeg megközelítése, a továbbiakban a legfőbb feladat az lesz, hogy a megismert új életmódot valóban hosszútávra az életük részévé tegyék.

Ennek elérése pedig ugyanolyan döntéseken múlik majd, mint amilyen az első, a változtatás elvállalásának döntése volt. De persze nem kell megijedni a nagy szavaktól, hiszen a zsírzárlatosok továbbra is remekül érzik magukat a bőrükben, és szerencsére sokkal inkább felszabadító kalandnak, mintsem áldozatos, lemondásokkal teli kínszenvedésnek élik meg a projekt kihívásait. Nem is csoda, hiszen az idő haladtával, a kilók távozásával egyre több ajtó nyílik meg előttük. Olyan ez, mintha az új egészségtudatos szemlélettel új képességek birtokába is kerültek volna, amelyeket most próbálgatnak. A heti összegzőben (persze az edzésmenet ismertetésén túl) ezúttal a mentális oldalra is kikacsintunk.

Már nem árt a vitamin…

A két fiú számára a heti rutin – a kétszerkét Oxygen Fitness és Sárvárfürdőbeli edzéssel – mostanra már olyan szinten vált természetessé és a mindennapok részévé, mint az esti zuhanyzás, vagy a fogmosás. Az edzések során ismétlődő mozgások lassacskán, szinte észrevétlenül szükségletté kezdenek átformálódni, egy valódi igény van születőben náluk: a mozgás igénye. A forgatókönyv egyébként mindkét helyszínen maradt a régi, jól bevált: fokozatosan egyre nehezített kardiovaszkuláris bemelegítő és levezető blokkok között izomcsoportonkénti gyakorlatok gépekkel, TRX-szel végezve. Egy hónapot a hátuk mögött tudva az edzők már különböző táplálékkiegészítő vitaminkomplexek fogyasztását is javasolták nekik, hogy elkerüljék a szervezet kimerülését, tartalékainak felélését. Szó mi szó, valóban van némi erőnléti megtorpanás: jó közérzet ide, fittség oda, a teljesítőképesség csak nagyon lassan akaródzik változni náluk, bizony ugyanúgy be-becsipognak a Polar órák egy-egy gyakorlatnál a terhelés miatt “elszaladt” pulzusérték miatt, mint az első alkalommal.

Már szavak nélkül is…

Az edzők gondoskodó figyelme viszont továbbra is töretlen mindkét helyszínen. Már senki nem idegen senki számára, sokszor szavak nélkül is akadálymentes a kommunikáció, és szinte minden alkalomra jut valami új adalék a test működésének elméleti részleteivel kapcsolatban is, amelyek nagyon sokat segítettek már eddig is a zsírzárlatosok szemléletének változásában. Ahogy a múlt héten egy heveny lefolyású nátha, ezen a héten egy technikai jellegű probléma gördített akadályt a srácok elé, egészen konkrétan az egyik Polar óra jeladó egységének hibája nehezítette meg a kalóriaégetés adatainak pontos regisztrálását. A hét végére szerencsére már visszaállt a rend, s a hét zárását jelentő aquajoggingon már újra minden a helyén volt.

Új képességeket próbálgatnak…

Ahogy ígértük, kicsit bepislantunk a Zsírzárlat kevéssé látható, talán kevésbé feltűnő részeibe is, Nyuszi és twickkk mentális átalakulásába. Életmódváltóink alig több mint egy hónappal ezelőtt elképzelhetetlennek tartották volna, hogy önszántukból mozogjanak. Még a projekt kezdésekor is azt számolgatták lelkesen, hány napjuk marad egy héten arra, hogy a testüket kipihentessék. Egy hónap. Ennyi telt el, és ma már saját maguk keresik és teremtik a lehetőségeket a mozgásra. Az edzések közötti napokban is találkoznak ugyanis, ha csak egy félórás szobabiciklizésre és eszmecserére is, mert – ahogy már írtuk – valódi szükségletükké lett a testi aktivitás. Nem csoda, hogy sokan furcsállják a változásokat mindkettejük baráti  köréből… valóban nehéz szavakkal elmagyarázni, milyen többletet, egyensúlyérzetet ad az egészségtudatos életmód. A Zsírzárlatosoknak végül saját edzőiket is sikerült meglepniük, teljesen önként beneveztek ugyanis a november 3-án tartott Sága-félmaraton egy kisebb távjára, csupán azért, mert eddig még sosem próbáltak ki futóversenyt. Amikor azt írtuk, az új képességek próbálgatásának időszaka következik náluk, épp az ehhez hasonló jelenségekre gondoltunk: a világ máris elkezdett tágasabbá válni számukra.

Hamarosan felező!

A jövőheti Zsírharang – bár szinte hihetetlen – már a felező lesz. A Zsírzárlat projekt a feléhez érkezik majd. A VI. számban egy olyan témát dobunk majd fel, amelyről szintén sokan és sokszor érdeklődnek: a táplálkozást. Bekukucskálunk majd, miből áll az a kialakult étrend Nyuszinál és twickkknél, amellyel rásegítenek a mozgás zsírégető hatására. 

Hajrá, további Zsírzárlat-együttműködők!

A Zsírzárlat várja további partnerek jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az egyre sikeresebb programhoz. Bioüzletek, éttermek, sportszerboltok együttműködése is gyümölcsöző lehet a projekt során, természetesen nem anyagi jellegű támogatás a tárgyalóalap!

A Zsírzárlat program fő támogatói az Oxygen Fitness, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő és a NYME-SEK Terhelésélettani laborja.
A Zsírzárlat Facebook-oldala »

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára