Vegaparti tigriseknek, avagy pia, csajok, és saláta – Wild Tigers Psycho Day

Az AZK-Stoner éj után másnap a Nádasdy-vár Pinceklubja ismét rendezvénynek adott otthont, bár ezúttal némiképp más műfaj közönségét célozva meg. A Wild Tigers Rock & Roll Klub Psycho Day elnevezésű estje hasonlóan jó kis pin-up bulinak indult, mint a nagysikerű őszi évadnyitó – leszámítva a verdákat.

2012wildtigers28

Zenélt a Psychohorror, a The Ködmöns, a Seaside Bakery valamint – már hagyományosnak tekinthető programelemként – a pin-up lányok is fokozták a hangulatot.

Egy a Wild Tigers Klub működését dokumentáló, bő félórás projektoros vetítést követően a Psychohorror futott be. A punkabilly csapat sok év hallgatás után állt össze újra, jelenleg turnéznak, a körútjuk egyik állomása Sárvár. Vegyes érzelmekkel gondolok vissza a performanszra. Általában minden formáció, amiben Stieber Gabi megfordul, jól szokott elsülni. Ezért gondolom azt, hogy biztosan lesz a Psychorror ennél még erősebb is, mert ez a koncert egy kicsit most döcögött. Nem volt jó a hangzás, elég erős mellényúlkálások is tarkították az előadást. Bár az is igaz, hogy a Psychorror erőssége mindigis inkább a spontaneitás volt, ez a turnéműsor is rekordkevés próba után állt össze. A tagok pedig mindent beleadtak, külön öröm volt ismét sárvári színpadon látni a brit szigetországból hazalátogató másik Stieber-tesót, Ákost a dobok mögött, vagy Kokast, az egykori gitárost, aki már több éve nem fogott hangszert a kezébe, de a show kedvéért néhány szám erejéig ismét Psychorror tag lett.

2012wildtigers15

A ködmöns. Nos, őket nehéz bárhova is tenni. „A népi motívumokkal díszített bőrkabátok társulata aljas indokkal szerveződött Budapesten, mégpedig azért, hogy groteszk humorú muzsikával tereljék közönségüket a káröröm sötét mezejére. Céljuk eléréséhez a klasszikus psychobilly felállást – gitár, dob és gordon – válaszották, verbális eszközeik közé tartoznak sorozatgyilkosok, emberirtó növények, szatírok, de elborult elméjű fehérnépek és rosszindulatú óvodások is. A mulattságokon rendszerint cinkosaik, a szadista saláták is részt vesznek.” Ennél sokkal többet én sem mondhatok. Az indulás nehézkes volt, sőt, egészen disszonált, de aztán valahogy sikerült a zenéjüket a grabancánál megfognom, és onnantól vidám, vicces műsort élveztem végig. A bevezetőjükben már emlegetett szadista saláták itt jutottak szerephez igazán, a koncert végén közülük egy bátor kamikaze, darabokban landolt a megilletődött nézősereg random testrészein, akik először nem tudták mire vélni a dolgot, de végül a maradványoknak megadták a szépítési lehetőséget, újra megröptették őket, akkorra viszont a szadi salik már elvesztették erejüket, holtan hullottak vissza a padlóra, a takarítószemélyzet legnagyobb “örömére”.

2012wildtigers49

A soron következő zenekart megelőzve a Rouge Lips hölgyei mutatták meg bájaikat. A hagyományosnak tekinthető bemutató ezúttal is minden tekintetet magához vonzott, a lányok pedig fürödtek a kamerák kereszttüzében. Különösen jó ötlet volt a díszlet a kis asztalkával, székkel, ahol a modellek szépítkeztek a show alatt.

2012wildtigers41

Stieber Gabi másik zenekara, a Seaside Bakery már többször tiszteletét tette a pinceklubban – leginkább házigazdának számítanak, eddig is rendre nagy sikert arattak, ezúttal sem kevésbé. A country beütésű, valahol a rockabilly és a punk határmezsgyéjén táncoló trió magabiztosan küzdött azért, hogy a közönség magára találjon végre – sikerült is nekik. Az idáig passzív érdeklődést mutató nézők végre beindultak, igazi bulihangulat kerekedett a végére. Volt új szám a repertoáron, volt bőgőn fetrengés és rock & roll is, szóval amilyen csendes volt az eleje, olyan harsányra sikerült a vége.

A Wild Tigers Rock&Roll Klub ezúttal is jól szerepelt. A már megszokott nívós műsorok pedig jellemzően megállják helyüket a pinceklub egyéb rendezvényei mellett, úgyhogy várjuk a következőt, néhány apróságot leszámítva nagyon jó parti volt a szombati is.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára