Vashiány ellen – Mordie és Halor koncert az AZK-ban

Időpont: 2010. október 8. (pé), 21h •
Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub •

Belépő: 600,- Ft

halor_fooldal

A szeptemberi biztató kezdet után itt az októberi, soron következő AZK ismerős nevekkel. A Mordie és a Halor is játszott már nálunk, utóbbi már sokadszorra visszatérő kedves vendégünk. Mivel régen szólt már metal a Pinceklubban, úgy gondoltuk, rájuk bízzuk a probléma orvoslását.

Mordie (Kőszeg)

A Mordie zenekar első felállásban 2003 februárjában alakult Kőszegen. Az alapító tagok Juhos Tamás basszusgitáros és Serlegi Károly dobos voltak, akikhez csatlakozott Firtha Gergely szólógitáros és nemsokkal később Hegyvári Attila énekes is. Az együttes akkoriban egy-két saját szám mellett főként feldolgozásokat játszott és néhány koncerttel be is mutatkozott a helyi közönségnek. A zenekaron belüli stílusbeli különbségek végül a basszusgitáros kiválásához vezetett, aminek hatására az egész zenekar hosszabb pihenőre kényszerült.

mordie_610

A folytatás három évet váratott magára, amikor 2006-ban Kulcsár András basszusgitáros és Hegyvári Attila a közös zenéléshez a korábbi tagokat hívta segítségül. A zenekarhoz még ez év telén csatlakozott Szakács Gábor gitáros, így létrehozva a jelenlegi (állítások szerint legerősebb és legütőképesebb) felállást, ami kisebb szünet után jelenleg is aktív. A következő év igen mozgalmasnak bizonyult, a lemeznyi új szám születése mellett a zenekar több fesztiválon és kisebb klub koncerten is bemutatkozott, emellett egy tehetségkutató rendezvényen is a döntőbe jutott.

A zenekar 2007 nyarán Szombathelyen felvette az első hangzóanyagát, amely a Magány címet kapta és jelenleg a második lemez felvételét végzi.

A zenekar tagjai büszkék kőszegi kötődésükre. Már eddig is több sikeres koncertet adtak országszerte és nagyon fontosnak tartják zenei fejlődésüket. Nem titkolt törekvésük, hogy zenéjüket és előadásukat minél színvonalasabbá tegyék és ezzel öregbítsék városuk jó hírét.

Eredmények, fellépések:

2003: Hunderground Fesztivál – Kőszeg

2003: Boogie Nights Fesztivál – Kőszeg

2007: Átjáró tehetségkutató elődöntő 3. helyezés – Szombathely

2007: Átjáró tehetségkutató döntő 4. helyezés – Szombathely

2007: Magány című demo CD megjelenés

2007: Rockmaraton Local Heroes tehetségkutató 4. helyezés – Pécs

2007: Csó-Stock Fesztivál – Nagykanizsa

2007: Nádasdy vár – Sárvár

2007: Rock Café – Szombathely

2008: Pogó Center – Kaposvár

2007: Ítélet éjszakája – Kőszeg (saját szervezésű)

2009: Végállomás klub – Szombathely

2009: Kőszegdoroszló

2009: Oladi Művelődési Központ – Szombathely


Halor (Szombathely)

A zenekart 1999 nyarán alapította három jó barát, Komondi Ákos (basszusgitár, ének), Laczó Gyula (gitár), Komondi Ádám (dob). Ez a három ember gyermekkorától ismeri egymást, együtt érezték meg a rockzene hívó szavát. Ezért is volt természetes, hogy olyan zenét fognak játszani, ami a fülüknek és szívüknek kedves. A banda első koncertjét 1999 november 16-a szombathelyi Főiskolás Klubban tartotta, jelentős sikerrel. Egy év múlva, 2000-ben két újabb taggal bővült a Halor gárdája: Eichinger Áron (gitár), Szerdahelyi András (billentyű). Kiegészülve ezekkel a hangszerekkel, már megmutatkozott a zenekar fő irányvonala, az összetéveszthetetlen, klasszikus, ikergitáros heavy metal. Mire a zenekar elhatározta, hogy elkészíti első demo CD-jét, a sok koncert hatására már szűk hazájában, Szombathelyen sikerült felküzdeni magát a rock-élet sűrűjébe, számos hívet szerzett magának. 2001 nyarán a rajongók örömére a csapat előrukkolt a Horsepower című bemutatkozó lemezükkel, amely 3 nap alatt készült el. A Horsepower CD jó kritikát kapott a magyar szaksajtótól, valamint előbbre vitte a zenekar szekerét. Ebben az évben a Halor a szintén szombathelyi Lord együttes vendégeként többször szerepelt. Kiemelkedő jelentőségű volt a zenekar számára a Lord 30 éves jubileumi Petőfi Csarnok-béli koncerten való részvétel. Ez az év a Halor zenekar számára kiemelkedő jelentőséggel bírt, hiszen a magyar metal-színtér legjelentősebb, legerősebb zenekarával, az Ossiannal sikerült turnézni az egész országban. Ezzel a Halor-tagok egyik nagy gyermekkori álma vált valóra.

halor_fooldal

2002. nyarán a zenekarból távozott Áron és András. Áron helyére az underground legenda, az Alfred’s Violin gitárosa Csaba Béla Gábor került. András helyére nem kerestek újabb billentyűst, így a Halor zenéje még markánsabb, karcosabb, vastagabb lett. A banda szinte kihagyás nélkül folytatni tudta a koncertezést, hiszen ebben az évben még várt rá az első külföldi fellépés Ausztriában, valamint még számos más hazai koncert is. A 2002-es év végét a zenekar stúdiózással töltötte, ahol felvették második demo CD-jüket a The Power’s Breaking Loose-t. A következő évben a Halor újabb koncerteket adott, többször lépett fel önálló zenekarként, főbandaként, illetve vendégzenekarként számos városban. Külön csemege, hogy ebben az időben a zenekar Mohl Gergely csellóművész vezetésével és a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar néhány tagjával mintegy projektként rögzített egy feltétlenül érdekességnek számító, komolyzenét és rockzenét ötvöző felvételt, a The Victory elnevezésű tételt, amelyet a banda élő műsor keretében is előadott hangos sikerrel. De térjünk vissza a Halorhoz. Az első koncert után kereken 4 évvel, 2003. november 16-án a zenekar az Ossian Hangerőmű albumának lemezbemutató koncertjén játszhatott a Petőfi Csarnokban. 2005-ben a Halor folyatta a már megszokott koncertsorozatott az Ossian zenekar társaságában… ismerős és még ismeretlen arcok hallhatták újra a halormetalt számos városban.

Rengeteg koncert, több ezer kilométernyi országút, sok, turnébuszban eltöltött óra és jó pár hektoliter elfogyasztott sör után meg is érkeztünk 2006 év végére, amikor megjelent a zenekar első nagylemeze Welcome To Hell néven. Az album számos pozitív kritikát kapott a magyar és külföldi sajtóban, a fémzene szeretők is újra, meg újra teszik be a CD lejátszóba az albumot. 2008. őszén külföldre költözött, és a zenekarból kilépett Laczó Gyuszi gitáros, akinek helyét a fiatal Sárközi Ádám vette át. Jelenleg az új dalok folyamatosan készülnék, következő cél a következő nagylemez.

Tudjunk egymásról! Jelöld vissza a részvételed a Facebookon itt

Kapcsolódó linke

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára