Teltház előtt mutatkozott be a SOK, Sárvár új vegyeskara

Február 22-én zombaton este a Tinódi Gimnázium dísztermében adott bemutatkozó koncertet a Sárvári Oratórikus Kórus. A dr. Szalai Ferencné vezetésével működő együttes Kocsár Miklós (és Nagy László) Adjon az Isten című művével köszöntötte a közönséget.

A kórus 2013 augusztusában alakult sárvári és Sárvár környéki zenekedvelő emberekből. Az énekkar alapításának gondolata kilenc hónappal ezelőtt fogant meg bennük- Úgy érezték, Sárvárnak szüksége van egy állandóan működő, nagy vegyeskarra. Semleges helyszínen, a gimnáziumban kezdték el működésüket, ahogy pedig taglétszámuk megnövekedett, a katolikus iskola kórustermébe helyezték át próbáikat.

Az énekkar jelenlegi létszáma 57 fő. Ebből 35 fő gyerekkorában zeneiskolába járt vagy zenei tagozatos volt, valamilyen hangszeren játszott. De közülük többen 15–20–30 éve foglalkoztak utoljára zenével, énekeltek kórusban. Jelenleg hat házaspár, öt anya-lánya, egy anya-fia és egy apa-fia énekel. Így lett nagyon színes a közösség, amely egy szívvel, egy lélekkel képes énekelni. A próbák alatt két nagymama vigyáz a kisgyerekekre, hogy szüleik nyugodtan énekelhessenek, így szinte igazi családként funkcionálnak.

Fehér Imre szombathelyi grafikusművész Sárvár város címerének színeit felhasználva alkotta meg a kórus arculatát és logóját; egyenruhát varrattak, melyet ezalkalommal viseltek először. A kórus munkáját sokan támogatták: magánszemélyek, mögöttük álló vállalatok, vállalkozások önzetlen segítő szándékát a kezdetektől érezte a csapat. Az énekkar repertoárjának kialakításában arra törekedtek, hogy olyan dalokat válogassanak, melyeket jó énekelni, jó hallgatni, sok esetben nagy klasszikusok, slágerdarabok.

A kórus nevében az oratórikus szó műfaji jellemzőjéhez hozzátartozik, hogy az énekkar hangszerkísérettel énekel, a kiváló zongoravirtuóz, Dörnyei Roland profizmusa és a Sárvári Vonósok (Kovács Éva művészeti vezetésével) igényes, stílusos játéka, még szebbé tette a koncerten az egységes vegyeskari hangzást. A dalokat tág körből merítették, így egyaránt énekeltek egyházi zenét, opera kórusokat, gospelt, népdalokat és igényes könnyűzenét.

A vonósok közreműködésével felhangzott Puccini Zümmögő kórusa, Giulio Caccini Ave Mariája, Mozart Ave verum corpusa. Acapella művekből reneszánsz madrigálokat énekeltek. Több slágerdarab is felcsendült, például Denza: Funikuli funikula-ja Horváth Róbert szólóénekével. Az énekkar tüzes lelkülettel adta elő Daróci Bárdos Tamás bükk-vidéki népdalfeldolgozásait. A fináléban a színpadon szereplő összes zenész közreműködésével szólalt meg Karl Jenkins: Adiemus-a, melyben dr. Gerbert Ottóné és Szilágyi Krisztina énekelt szólót.

A bemutatkozó koncerten a közönség többszörös vastapssal hálálta meg a műsort. Ünnepi köszöntőjében Kondora István polgármester örömét fejezte ki, hogy Sárvár újabb erős közösséggel bővült és, hogy a kórus már az első alkalommal képes volt az érzelmek széles skáláját, mélységeit megszólaltatni. A szakma képviseletében Budapestről jelen volt a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége országos választmányának és az Erkel Ferenc Társaságnak elnöke Somogyváry Ákos, aki a kórus méltatása mellett még a közönséget is dalra fakasztotta. A bemutatkozó koncert az Il silencio dallamaival zárult, melyet Pfeiffer Milán trombitajátéka tett teljessé.

Kapcsolódó megjelenések

Hozzászólások

  1. Tisztelettel gratulálok a SOK-nak,és már érezni lehet, hogy belőlük soha nem lesz sok,és külön öröm számomra,hogy ilyen szép számú kórus alakult,és fog énekelni Vas megyében.Azt meg külön is üdvözlöm,hogy milyen családias összetartozással tudnak összejönni úgy a maguk, és mások kedvére.
    Teréz anya himnuszából csak ennyit idéznék:” Az élet dal–énekeld!
    A Szombathelyi Madrigál Kórus nevében:Balikó József elnök.

Hozzászólás a(z) Balikó József bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára