Október 14-én délelőtt nyílt meg a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében Illés Erika Celldömölkön élő szobrászművész kiállítása. A művésznőnek több közismert köztéri alkotása is látható Celldömölkön (Koptik Odó, Baross Gábor, Mária és a Kisded szobra, vagy az ‘56-os emlékmű), Sárvárra ezúttal más jellegű anyaggal érkezett. A tárlatot Fabényi Júlia művészettörténész ajánlotta a vernisszázs közönségének figyelmébe.
Fabényi Júlia örömét fejezte ki, hogy ő nyithatja meg a kiállítást – mint mondta, miután Illés Erika befejezte a főiskolát, épp a Szombathelyi Képtár jutott egyik legfontosabb alkotásához, amely elsődlegesen meghatározta szobrászati életművét, miközben a kortárs magyar szobrászatban is új fejezetet nyitott meg. A mű egy gipszcsendélet volt, amely valódi árnyékra, árnyék-tér szituációra reflektált, a fény és árnyék vetülete a mű fontos részévé vált, épp ezért ügyelni kellett az alkotás elhelyezésénél is arra, hogy érvényesülni tudjon, ahogy a fény anyagot gyárt az árnyékból. Különös módszer ez, hiszen csendéletet általában síkban kezelünk, nehéz felfogni a fény szabadságát, hiszen egy nem kézzel fogható tömegről van szó, amelyet nem könnyű anyagiságában, mennyiségében, térbeliségében megfogalmazni.
Illés Erika művészetében számtalan síkot képes átformálni, újragondolni, új dimenzióba helyezni. Egyrészt teljesen kilépve a képiségből a kép feladatkörét plasztikai térmegjelenítésbe teszi át, másrészt a formázáshoz olyan grafikai elmeket ad hozzá kézzel, amelyeknek sokszor a plaszticitást háttérbe szorító értéke van.
A művésznő sokszor váltott anyagot. Ismeretségük kezdetén gipsszel dolgozott – mondta el Fabényi Júlia. A gipsz teljesen semleges anyag. Illés Erika képein is izgalmas, ahogy a fehér a fehérrel képi kompozíciót ölt, kiemelkedik a térből. Az anyagváltás után alapvető fontosságú lett a szobrászművész munkáinál a sár. Lehetőséghez jutott, hogy nagy térben is megfogalmazhasson kompozíciókat, a szobrok negatívjait pedig sárból formálja. A sár, mint egy durva anyag, mint egy új felületi forma jelenik meg nála, amellyel el lehet játszani, de ez a játék egyáltalán nem öncélú. Nem cizellál, nem roncsol – a sár, mint a legtermészetesebb elemi képződmény, mint összeköttetés működik. Intellektuális síkon hordozza az üzenetet, például a Madonna fején a Teréz anya portré esetében.
Két nagyon fontos sorozatánál Illés Erika visszatér a képi gondolkodáshoz. Egy olyan gondolkodáshoz, amelyet plasztikáiban is mindig kifejtett. A síkba való visszatérés üzenete az lehet, hogy próbáljunk meg csak és kizárólag a tartalomra koncentrálni. Arra a nagyon erős spirituális töltetre, ami a munkáit jellemzi. Talán némi dac is van e visszatérés mögött, tudatos szembehelyezkedés a kizárólag az ikonográfia, vagy a környezet alapján – hit és szakrális hovatatozás nélkül – szakrális művekbe belefogó művészekkel. A hit nélkül születő művekben, amelyek csak két-három sávon, kizárólag a tartalom-forma, esetleg a közeg sávján mozognak, a kapcsolat hiányának űrje tátong.
Illés Erika munkái azt az érzelmi síkot mozgatják meg hitéleti tartalommal, amelytől az egész alkotásnak minőségi többlete lesz – mondta Fabényi Júlia. Ez az új és nagyon fontos minőség egészen elvont gondolatokat képes hirtelen közvetíteni, sokszor olyan anyag felhasználásával, amely azelőtt nem volt hivatott a transzcendencia megjelenítésére plasztikus térben.
Illés Erika kiállítása november 4-ig látogatható a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében, a könyvtár nyitvatartási rendjében.
Most ezt művelődjük?Norbi „szenvedéstörténete”?Kedves és vicces…!
Kedves Erika!
Ha végignézi a honlapon megjelenő publikációkat, azt láthatja, hogy az egészséggel, az életmóddal foglalkozó megjelenések aránya a valamilyen közvetlenül kulturális történés tudósításával, vagy beharangozójával szemben, kb. 1%. Mi úgy gondoljuk, hogy a tágabban értelmezett kultúránkba nagyonis beletartozik az egészséges életmód is, mint ahogy a környezettudatosság is, ezért egy olyan közösségi magazinnak, mint a Láthatatlan Sárvár, szerintünk feladata közvetíteni ezt is. Célzottan szeretnénk nagyobb figyelemmel kezelni ezt a két témát is a honlapon, ezért indítottuk útjára a Zsírzárlatot, januártól pedig egy környezettudatossággal, állatvédelemmel foglalkozó projekt váltja majd. Ez is kultúra, ez is fontos! Nem hiszem, hogy a rovására menne az életmódprojekt a zenei, képzőművészeti, irodalmi események megjelenéseinek, hiszen változatlanul minden fontosabb programot beharangozunk, és tudósítjuk is őket.
Más: örülünk, hogy a honlap olvasójaként üdvözölhetjük, és egyben gratulálunk a kiállításhoz! Benkő Gábor