Grencsó Kollektíva: Röpülni, szállni?
Időpont:
Helyszín:
2016. május 6. (péntek) – 19:00

Szabados György kompozícióit játssza a Grencsó Kollektíva – Grencsó István a mai magyar kortárs avantgárd jazz egyik kulcsfigurája, meghatározó alakja immár több évtizede. Zenekarának tagjai egytől-egyig kiválóan képzett, komoly, elhivatott, profi muzsikusok. Szabados György szellemi hagyatékának méltó őrzői, az általa létrehozott zenei világ és gondolkodásmód hiteles letéteményesei, továbbéltetői. A zongoraművész, zeneszerzőnek emléket állító műsoruk egyedülálló és különlegesen értékes program a hazai jazz-életben.

Grencsó István társaival a nagy előd, mester emlékéhez nyúl vissza, három évvel halála után, a muzsikustársak közül elsőként. A 75 éves Szabados György előtt tisztelegnek azzal, hogy korai időszakának legfontosabb darabjait porolják le. A legendás Esküvőt, Adytont, Fohászt. Grencsót és társait ismerve azonban nem gondolhatunk arra, hogy egyszerű reprodukció fog itt a közönség elé kerülni, de bizton körüllengi Szabados György szelleme.

?Szabados Györgyöt, a magyar zeneszerzőt nem igazán ismertem, mielőtt ezen a héten megkaptam ezt a lemezt (2016 február). Halványan fel tudtam idézni Szabadost, mint zongoristát, aki Anthony Braxton-nal és Vlagyimir Taraszov-val trióban játszott egy remek Leo Records lemezen. És akkor azt látom, hogy Braxton írta az ajánlását ennek a remekbe szabott kétlemezes albumnak! A zenét itt a Grencsó Open Collective játssza, egy nagyon erős quartet és még négy vendégmuzsikus. – Az első lemez egy pezsgő bőgő intróval kezdődik, mielőtt belép a fenséges zongora. Az előtérben a szopránszaxofon, a brácsa és a zongora fonódik varázsosan egymásba egyre telítődő hullámokban. Végül a szoprán és a brácsa együtt emelkednek csúcsra, miközben a zongora belekezd a feszes, nehéz, megkomponált zenei anyagba. Amint a zenekar őrült tempóval gyorsul, Grencsó elképesztő szopránszaxofon-szólót játszik, miközben Mezei brácsája szorosan körülötte kering. A ?Fohász?-ban a csapat lassan, hipnotikusan kezd. Ezeknek a daraboknak a mélyén valami olyasmi hallatszik, mint az időtlen népzenei dallamok, amelyek beúsznak a zenekar intenzívebb, szabadzenei részei közé. Az ?Adyton?-ban egy spirituálisabb hangvételű dallam áll a középpontban, amit egy elképesztő trombitás, Meggyes Ádám és Grencsó erőteljes tenorja játszik. Őket Mezei újabb fantasztikus szólója követi. A második lemez hasonlóképpen impresszív, ahogyan az ősi dallamok teret nyitnak a Kollektíva minden tagjának a mélyen ihletett szólókhoz. Az utolsó darabban két további lenyűgöző vendéget hallhatunk, klarinéton és baritonszaxofonon, mindketten kiváló zenészek. Egy tisztességesebb világban a Kollektíva valamennyi tagja és vendégei csakúgy, mint Szabados György kompozíciói, megkapnák azt az elismerést, amit nagyon is megérdemelnek. Akárhogy is van, rajtad áll, kedves igényes zenehallgató, hogy teszel-e ezzel a kiváló lemezzel egy komoly kísérletet.?
(Bruce Lee Gallanter, DMG – Fordítók: Füzér Katalin és Németh Zsolt.)

Belépődíj: 1500 Ft

Grencsó István – fúvósok
Pozsár Máté – zongora
Benkő Róbert – bőgő
Miklós Szilveszter – dobok

Az előadást az NKA Zeneművészet Kollégiuma támogatja.