Breznay András kiállítása – Galeria Arcis

A kiállítás 2010. június 6-án 11:00-kor nyílik Sárváron, a Nádasdy-vár, Galeria Arcis kiállítótermében,
megnyitja: Dr. Pogány Gábor művészettörténész

 

breznay_610

Breznay András

Alapítója és vezetője volt a Siófoki Nemzetközi Művésztelepnek. 1995-2001 vezetője a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepnek, Budapest 2002-2010. Tagja a MAOE választmányának 2005-től. A Mednyánszky Társaság alelnöke 2007-től

„A főiskola után a kötelező modellfestéskor kikísérletezett színvilágomat más témába szerettem volna átvinni, s ennek a törekvésnek az eredményeként született meg az európai városkép-sorozatom (1992), majd a villamosokról szóló.
Az ezredforduló táján fogtam hozzá egy „Tető-sorozat” festéséhez. Ennek sajátosságát egy szóval Feledy Balázs művészeti író mondta ki: angyalperspektíva. A háztetőket úgy festem, hogy elképzelem, milyenek lehetnek föntről nézve.
A tető lezár. Szimbolikus értelemben nemcsak az évezredet zártuk le, hanem a festészet egyes zsákutcáit is.
Magyarország is elérte régi úti célját, ami az Európai Unióba való belépéssel valósult meg.”


(Breznay András)

Válogatott egyéni kiállításai:

1989 – Iparterv, Budapest

1989 – Galerie Atmo – Oppenberger, München

1990 – Galerie Risse Wessling

1991 – K.A.S. Galéria, Budapest

1991 – Olympus Galéria, Kecskemét

1992 – Thermal Hotel Hélia, Olympus Galéria, Budapest

1993 – Kispesti Vigadó, Budapest

1993 – Hotel Janus, Siófok

1994 – K&H Bank, Budapest

1995 – Szt. Kristóf Galéria, Budapest

1998 – Siófoki Önkormányzat, Siófok

1999 – Ferencvárosi Pincetárlat, Budapest

1999 – Játékszín, Budapest

1999 – Vian kávéház, Budapest

2000 – Hotel Aquincum, Budapest
2000 – Borház, Budapest

2001 – West Art Galéria, Budapest

2002 – Sissy Galéria, Budapest

2003 – Nádor Galéria, Budapest

2003 – Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamara, Budapest

1988-tól számos csoportos kiállításon vesz részt idehaza és külföldön egyaránt.

megtekinthető: 2010. június 30-ig hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára