Szomorkás időben indult a vásár – Simon, Júdás

Kicsit szomorkás idővel kezdődött a szombat, de szerencsére az előrejelzések komolyabb esői délután még nem érkeztek meg, és nem rontották el a vásári hangulat fő „műsorsávját”. 

Az idei Simon, Júdás napi vásár volt az első, amelyet már magánvállalkozó szervezett. Ahogy a vállalkozó ígérte, a változásból nem sokat lehetett észlelni, minden ment a szokásos, jólbevált forgatókönyv szerint a pénteki forraltboros előestétől a hagyományos vásári útvonalakig, ismerős gócpontokig. Nem csak az esős idő, a szombati munkanap is ludas lehet azért, hogy délelőtt még meglehetősen kevesen lézengtek a főutcán, de a délutáni órákra már helyreállt a vásár rendje – a hozzátartozó hömpölygő embertömeggel és „forgalmi dugókkal”.

Ahogy tavaly az elektromos cigi és a felmosórúd, idén talán a derékszíj és a kerámiakés volt a sláger, de persze minden elképzelhető portéka megjelent a kirakodóknál, akik közül többen már egyre elegánsabb, igényesebb megjelenésű standokkal érkeztek. Némiképp kevesebb vásározó, de a hagyományos hangulat jellemezte az idei országos kirakodóvásárt. A vásár és egyben az óraigazítás napján AZK-Jam várta az érdeklődőket a Nádasdy-vár Pinceklubjába.

Riba Márió kisfilmsorozatának különkiadása a vásárról:

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára