Szlovákiáé, Bulgáriáé és a Néptáncköré volt a hétfő

A folklórfesztivál gála előtti utolsó napja meglehetősen tüzesre sikeredett. Sárváron délután négy órakor indult meg a tánc a Gyógyfürdőben Bulgária és Szlovákia csoportjával, majd koraeste a főtéren folytatódott szintén Szlovákiával és a házigazda Néptánckörrel, majd este a Tinódi vendéglőben zárult, ahol aznap harmadik fellépésüket is letáncolták a szlovák Partizánok.

A fogadtatás nagyszerű volt, már a Fürdőn többen érdeklődtek a fesztivál további programjai felől, este pedig szinte kísérte az együtteseket a vastaps. A szlovákok Gyetva-környéki táncokat, a sárváriak kalotaszegit és mezőségit tartogattak hétfőre. Videó- és fotóösszefoglalónk a 19-i napról, időrendben:

Kapcsolódó megjelenések

Hozzászólások

  1. Minden elismerés a szervezőknek. Sárvár egész heti csodálatos programja egy rendkivüli nagy szervezést igényelt, nem beszélve az elhelyezésükről ,ellátásukról. Város vezetőinek a csodás programért , és a Szervezőknek, valamint az ellátásukért felelős vezetőknek külön köszönetet fejezek ki nemcsak a magam nevében, az egész Sárvár lakossága nevében melyet nem lehet eléggé megköszönni . További jó egészséget és további jó szervezést kivánunk Sárvár lakóinak..

    Külön emlitést érdemelnek Sárvár városunk szépitéséért és köszönet mindazoknak akik ezért tettek, hogy városunk ilyen szép legyen.

Hozzászólás a(z) Németh Tiborné Ibike bejegyzéshez Válasz megszakítása

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára