Sufniproducerek – The HM-Beat

Bizonyítandó, hogy városunkban él és virul a földalatti zenei kultúra, e sorozattal 4 héten keresztül 4 helyi kortárs elektronikus zenei “sufniproducert” mutatunk be, egy-egy interjú erejéig. A négy fiatalember művészneveik szerint nem más, mint Unknown, Prayer, Alvwen Wintwex és Hm Beat.

“Sufniproducerek” sorozatunk negyedik interjúalanya The HM – Beat, vagyis Papp Márton, aki óvodás korában kezdett hegedülni és 7 évig lelkesen folytatta is azt.

marci

készítette: Szoboszlay Zoltán
dátum: 2009. november 17.


The HM-Beat (Papp Márton)

 

Kezdetektől az elektronikus zene határozta meg az ízlésed,
vagy más közegből jutottál erre a végpontra?

Valójában a mai napig többségben élőzenét hallgatok, klasszikus rockot, bluest, jazzt. Az elektronikus zene 10 éve került az életembe.

Rendelkezel-e bármilyen zenei előképzettséggel, vagy
autodidakta módon sajátítottad és tanultad el a zeneírás fortélyait?

Mar óvodás koromban elkezdtem hegedülni, es ezt 7 évig lelkesen csináltam. Persze emellett zeneelméletet is tanultam, amit gyerekként nagyon nem szerettem, de most nagyon nagy hasznát veszem. 15 éve gitározom, ezt teljesen autodidakta módon tanultam, illetve 3 évig énekeltem egy zenekarban.

Milyen hardverrel, és/vagy szoftverrel készülnek a zenéid?
(pl.: hangszerek, vasak, Fasttracker, FL Studio, Cubase VST, Ableton, …stb.)

Fl Studiot használok már 8 éve.

A jelenlegi zenei működéseden kívül vannak-e egyéb zenei
terveid (pl.: együttes, vagy abba való beolvadás, live-ozás,
együttműködés, közös zene másokkal, DJ-zés, …stb.)

Nagyon szeretnék egy komoly zenei durranást összehozni, egy jó zenekart, persze egyedi megszólalássál, de jelenleg külföldön élek, így időm nagy részét most az tölti ki, hogy erre a dologra készülök, zenéket írok, szövegeket. Persze nagy erőkkel dolgozom a saját elektronikus projektemen is.

Fellépések, megjelenések, kilátások?

Próbálom a zenéimet egyre több helyre eljuttatni, egyre több helyről kapok pozitív visszajelzéseket, remélem, hamarosan sikerül találni egy kiadót, aki lát fantáziát a zenémben, és akkor talán valami majd elindul…

Hatások, példaképek, kedvencek (nem csak zene, zenész, vagy DJ
lehet, hanem bármi és bárki..)?

Nagyon sokfelé zenét hallgatok, így nagyon sokfelé hatás ér. Talán a kedvenc zenekarok a Pearl Jam, Portishead, ha élőzenét kell mondanom, de nagyon sok Quimbyt is hallgatok mostanság, az elektronikus zenei világban Palotai Zsolt, LTJ Bukem, Astrix, John B, Aphex Twin munkái voltak rám nagy hatással.

Mit jelent a művészneved és miért ezt választottad?

The HM-Beat a projekt neve, ígérem az első CD-m belső borítóján rajta lesz, hogy mit is jelent.

Köszönjük az interjút!

Escape

Kihalt minden

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára