Simon Júdás napi vásár – alkudni nem lehetőség, hanem kötelesség

Sárvár sok éves hagyományokkal rendelkező eseményeinek egyike évenként, október utolsó szombatján a Simon-Júdás napi vásár. A körülbelül 800 árus portékáit több tízezer ember mustrálta, Erdélytől Ausztriáig szinte mindenhonnan volt érdeklődő.

4441_simonj01_n

A hideg ellenére már péntek este rengeteg látogatót vonzott az esemény, míg épültek a standok, lakókocsikból áradó forraltborillat csalogatta az arra járókat egy kis melegítőre. A vár előtti parkolóban felállított nagysátorból a Fáraó együttes, valamint Király Viktor hangja szűrődött ki, a vár pinceklubja felől pedig a VI. AZK-JAM – Improvizációs est hangulatából kaptunk egy kis ízelítőt.

Az est elég hosszúra sikeredett, a hirtelen jött téli időjárás azonban nem szegte kedvét sok embernek, hajnali 2 körül még mindig tolongás volt a forraltboros standok előtt az utcákon.

Szombaton a nyüzsgés természetesen csak még nagyobb lett, a város főutcája, ahogy évek óta, szabályosan bedugult. Az út szélén árusok, az úton potenciális vevők. A kettő közti átmenet pedig egy kavargó örvényhez hasonlítható. Azonban a Simon Júdás napi vásár több, mint 6 évszázados történelmében bármely városban ez a velejáró, néhol azóta is napokig tart a forgatag.

Egy vásár sokkal izgalmasabb jellemzője azonban az egyre inkább feledésbe merülő alkudozás. Legalábbis ezt írják, viszont az én tapasztalataim meglehetősen mások voltak. Az idei évben azzal az eltökélt szándékkal vágtunk neki a vásározásnak, hogy bár nem feltétlenül vesszük meg a különféle termékeket, megpróbáljuk lealkudni, amennyire ez lehetséges.

4441_simonj11_n

Ahogy mindig, az idei vásárnak is megvolt a maga „sztárterméke”, 2009-ben Sárváron ez minden kétséget kizáróan a borotva volt. Az átlag 4000 Forintért vásárolható pengeszett ára itt 3000 körül volt, azonban viszonylag rövid ideig tartó alkudozást követően jellemzően 1500 Forintig sikerült levinni. A vásár legnagyobb arányú alkuja (75%) az volt, mikor 1500 Forintért rögtön kettőt is kaphattunk volna. A másik lehetőség nagyokat alkudni, a parfümök házatáján kínálkozott. Egy márkásabb parfüm 10.000-es árát bármikor meg lehetett felezni, a többivel sem másképp, gyakorlatilag pillanatok alatt. Azt, hogy ezek eredetiek voltak, vagy sem, nem tisztem eldönteni és mivel csak annyiban vagyok kompetens az illatok megítélésében, hogy a legkülönfélébbek tetszenek, vagy éppen nem tetszenek, illetve, hogy az itt kipróbáltaknak meglehetősen hamar elment az illatuk, utánajártam, és kiderült, szignifikáns különbség nem volt a vásári ár, illetve a bolti ár között. Ha külföldről olcsóbban vásárolt termék, akkor teljesen korrekt az ára. Az alkudott ár viszont már nem ennyire bíztató, főleg, hogy tényleg, pillanatok alatt megvolt, tehát bevett szokás lehet.
A ruházati áruk képviselik talán az alkuátlagot ezen a vásáron, átlag 25%-kal lehet olcsóbban megvásárolni egy-egy új kedvenc pulcsinkat.

4441_simonj32_n

Itt is figyelni kell azonban, hisz nem minden az, aminek látszik. Érdemes még kérdezés előtt tisztába kerülni kiszemeltünk mivoltával. Nekem sajnos ez a lehetőség nem adatott meg, így mikor megpillantottam a kapucnis pulóvert 4500 Ft-ért, már jött is egy mosolygós ember, aki segített mindenben, legelőször is abban, hogy megtudjam, ez bizony 100% pamut. Pillanatok alatt lementünk 3000-re, majd jött a próba ideje. Ahogy megfogtam, és éreztem, hogy ez nem is olyan 100%, majd szóvá tettem, a szélesre tátott mosoly rögtön elült az arcán. Kikérte magának, és megkért, hogy távozzak innen sétálva. Pedig ha jól emlékszem, a verébfélék osztályába tartozónak nevezett, furcsálltam is kicsit, de mondott még sok egyebet is, amit sok médiumban – köztük itt is – nem tartanak helyénvalónak. Szóval miután rápillantottam a pulóver címkéjére, és örömmel konstatáltam, hogy tapintásom és látásom még összhangban van (60% pamut), elballagtunk.

4441_simonj22_n

A műszaki cikkek esetében már nem ilyen egyszerű a helyzet, ha alkudni szeretnénk, jóval nehezebb dolgunk van. Az olcsóbb háztartási gépekből sok helyen valamicskét (15.000 Ft-ig), azonban a drágább termékekből arányaiban jóval kevesebbet, vagy egyáltalán nem engednek. Természetesen a nap vége felé ez az arány változik, ám a nagyobb vételek olcsóbb megúszásához fürgének kell lenni, hogy a ‘már lassan késő’ és a ‘már késő’ közti rövidke időintervallumot elcsípjük.

A másik általam megfigyelt tulajdonsága az alkuképességnek előzetes várakozásaimmal ellenétben nem az volt, hogy milyen nemzetiségűvel alkuszunk, hanem hogy milyen látszólagos anyagi körülmények között élővel. Az idős néni, aki a háromezres borotváját már majdnem egy ezresért odaadta volna, csak hogy ihasson a hidegben egy kis melegítőt, nyilvánvalóan rosszabb körülmények között tengődött, mint az, aki át akart verni a kabáttal úgy, hogy igazából még ő fejezte ki felháborodását az észrevételemet illetően. Természetesen vele is lehetett alkudni, de korántsem annyit és ráadásul kapzsi is volt. Ez két véglet ugyan, viszont jó képet ad az alkukészségről, természetesen némi átfedéssel.

Sokan mondják, hogy nem lehet alkudni már úgy, mint rég. Saját tapasztalatomból kifolyólag ellent kell nekik mondanom. Gyakorlatilag mindenből (de ezekből a fő kategóriákból legfőképp) lehet valamennyit, nem jártam úgy, hogy ne sikerült volna levinnem az árát valaminek. A forralt borosnál és a lufi árusnál nem próbálkoztam egyedül, az lehet, hogy rontaná a képet.
Van még egy észrevételem is. Talán azért temetik sokan az alku lehetőségét, mivel gyakorlatlan módon úgy állnak oda az árushoz, hogy eleve elvárják, hogy a nézésüktől lemenjen az ár, vagy túlságosan határozatlanul próbálkoznak. Ezt tényleg nem tudhatom, viszont azt igen, hogy alkukörképünk készítésekor minden kereskedőhöz úgy álltam oda, hogy eszem ágában sem volt megvásárolni a kiírt áron a terméket és ezt hamar az értésükre is adtam (azt, hogy a legtöbb esetben semmilyen áron nem kívántam megvásárolni, bölcsen elhallgattam).

Nem is volt különösebb probléma, így viszonyultunk egymáshoz, ennek köszönhetően tud a vásárban megszületni az, amit az üzletekben nem ismernek ennyire direkt módon, a kompromisszum.

 

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára